Tanulmányok, elemzések
1870 anyag az adatbázisban
Bevezető

A fenntarthatóság növelése, a diverzitás fokozása és a közigazgatás támogatása a Dell Technologies stratégiai célkitűzései között

 
  • A vállalat célja, hogy célkitűzései és Dell-termékei mérhető pozitív változást hozzanak 1 milliárd embernek, beleértve minden alkalmazottat és ügyfelet
  • A stratégia alapja a Dell több évtizedes elköteleződése a felelősségvállalás iránt
  • A Dell kötelezettséget vállal a nemek fele-fele arányú foglalkoztatottsága és az 1:1 újrahasznosítás mellett


A Dell Technologies messzemenő célok kitűzésével vág neki a felelősségvállalás és innováció új évtizedének, amelyek világszerte növelni fogják a vállalat társadalmi befolyását. Ez az új stratégia adja a vállalat 2030-as Progress Made Real tervének pilléreit, melynek alapja az a meggyőződés, hogy a technológia és az adatok ötvözve az emberi tudással a világ pozitív hajtóerői, és mindig is azok lesznek.

"Az adatokban rejlő lehetőségek az következő évtizedben nagyobb mértékben fognak hozzájárulni az emberiség fejlődéséhez, mint bármely más tényező. Feltett szándékunk, hogy ezeket a lehetőségeket világszerte széles körben elérhetővé tegyük, mindannyiunk közös fejlődése érdekében" - mondta Michael Dell, a Dell Technologies elnök-vezérigazgatója.

Technológia, fejlődés, szaktudás

A következő évtizedben a Dell Technologies arra fogja használni globális jelenlétét, széles technológiai portfólióját és szaktudását, hogy érdemi és mérhető változásokat érjen el a társadalomra és a bolygónk egészére nézve. A vállalat céljai 2030-ra:

A fenntarthatóság növelése
 
  • Minden megvásárolt termék után egy azzal egyenértékű termék újrahasznosítása.
  • Vezető szerep a körforgásos gazdaságban: a gyártott termékek több mint fele újrahasznosított vagy megújuló anyagokból készül.
  • Minden csomagolóanyag 100 százalékban újrahasznosított vagy megújuló anyagokból készül.
  • A jövőbiztos készségfejlesztés biztosítása az ellátási láncban dolgozóknak.
  • Egy tudományos klímaprogram megvalósítása: a szennyezőanyag kibocsátások szabályozása a létesítményekben, az ellátási láncban, az üzemeltetés során, valamint a termékek használatkor. Mindezt szoros együttműködésben a beszállítókkal, hogy az üvegházgáz-kibocsátás egységnyi bevételenként 60 százalékkal csökkenjen 2030-ra.


Diverzitás fokozása
 
  • Nők felvétele, képzése és hosszú távú foglalkoztatása, hogy globálisan az összes munkakör felét, a vezetői pozícióknak pedig legalább a 40 százalékát női alkalmazottak töltsék be.
  • Afroamerikai és latin-amerikai csapattagok felvétele, képzése és hosszú távú foglalkoztatása olyan számban, amely a vállalat amerikai munkaerejének 25 százalékát és globális vezetői pozícióinak 15 százalékát teszi ki.
  • Az összes csapattag 95 százalékának éves szintű oktatása a tudatalatti előítéletek, a zaklatás, a mikroagressziók és a társadalmon belüli kiváltságos helyzetek témájában.


Az életvitel javítása
 
  • 1 milliárd ember egészségügyi, oktatási és gazdasági lehetőségeinek kibővítése.
  • 1000 nonprofit szervezet támogatása a digitális átalakulásban.
  • A Dell csapattagok legalább 75 százalékos részvétele valamilyen jótékonysági vagy önkéntes tevékenységben a saját közösségén belül.


Az etikai és adatvédelmi szempontok alapvető fontossággal bírnak a Dell Technologies stratégiáiban, és kulcsszerepet játszanak a 2030-as célok elérésében. A vállalat azzal mutat példát az adatvédelemben és az átláthatóságban, hogy teljesen automatizálja az adatkezelési folyamatokat, megkönnyítve így az ügyfelek számára is az adataik elérését, törlését és megosztását. A Dell digitális eszközök segítségével növeli a saját csapattagjai és partnerei elkötelezettségét is, melyekkel könnyebbé válik a digitális adatok elemzése és mérése, valamint a szabályozások betartása.

A fejlődés felgyorsítása

Az felhasználók központi szerepet játszanak a Dell Technologies új stratégiájában és minden meghozott döntésben, amely a 2030-as célkitűzések eléréséhez vezet. Az ügyfelek véleménye mellett a vállalat külső felekkel is kapcsolatba lépett, figyelembe vette az ENSZ fenntartható fejlődési célkitűzéseit és a Business Roundtable szervezet Statement on the Purpose of a Corporation nyilatkozatát. A Dell továbbá a csapattagjai körében is felmérést végzett arról, hogy mely problémákat tartják a legkritikusabbnak és mely lehetőségeket a legfontosabbnak a munkájukban.

"Óriási felelősség, hogy a Dell Technologies minden erejével az emberéletek és a társadalom jobbá tételére törekedjünk. Technológiai portfóliónkkal, globális jelenlétünkkel, csapattagjaink szaktudásával és partneri kapcsolatainkon keresztül jelentős mértékű pozitív változásokat érhetünk el. 2030-as célkitűzéseink messze túlmutatnak a kis lépésekben haladó változások körén. Még nem teljesen tiszta, hogy egyes célkitűzéseinket hogyan fogjuk elérni - azt azonban tudjuk, hogy a jelentős változások és az innováció mindig mély elhivatottságból fakad" - mondta Karen Quintos, a Dell Technologies ügyfelekért felelős vezetője.

A közigazgatás támogatása

Annak érdekében, hogy az emberiség a következő évtizedben le tudja küzdeni az előtte álló monumentális kihívásokat az adatok segítségével, a Dell Technologies kidolgozta a 2030 Progress Made Real Public Policy útmutatást is. Ennek keretében aktívan fogja támogatni azokat a közrendi intézkedéseket, amelyek elősegítik célkitűzéseinek teljesülését a fenntarthatóság, diverzitás, életviteljavulás, valamint az etika és az adatvédelem irányelveinek betartása területén.



Bevezető


NYOMTATÁS       TELJES TANULMÁNY NYOMTATÁSA       KÜLDÉS E-MAILBEN      


Kapcsolódó cikkek:

  Megosztott jövő a Dell Technologies szerint
  Kitekintés 2030-ra: partnerség az emberek és gépek között

További tanulmányok

Kedvező évzárás 2019-ben
A Cisco előrejelzése: technológi...
A Dell Technologies technológiai...
A régióban működő családi vállal...