Tanulmányok, elemzések
1844 anyag az adatbázisban
Bevezető

Az elmúlt hónapokban - az MNB egy sajtóközleménye alapján - újra terítékre került a fejlett gazdaságokhoz (különösen Ausztriához) való gazdasági felzárkózás kérdése, amit az egy főre jutó GDP alapján mértek. A GKI Gazdaságkutató ZRt. megvizsgálta, mennyire reális a rövid távú, 2030-ig tartó gazdasági felzárkózás.

A vásárlóerő-paritáson mért GDP a folyóáras GDP korrigált mutatója, amely az árszerkezetben levő különbségeket "kezeli", így adott időpontban összehasonlíthatóvá teszi a volumeneket. A vásárlóerő paritáson mért GDP leggyakrabban használt becslését a University of Groningen úgynevezett Maddison adatbázisa szolgáltatja. Ettől a rövidebb időszakra számított EU mutató csak kissé tér el.

A vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP szempontjából az Ausztriától mért lemaradásunk lényegesen kisebb volt a 70-es évek második felétől az 1990-es évig terjedő időszakban, mint napjainkban. Az 1982-es csúcshoz képest a mélypontot 1997-2000 között értük el, majd 2000-től kisebb hullámzásokkal növekvő pályára került hazánk. Ezzel 2017-ben újra elértük az 1989-es szintet (az osztrák egy főre jutó GDP 53,4%-át).

Magyarország Ausztriához mért egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson és folyóáron

Ezzel szemben, ha a Világbank adataiból indulunk ki, és a folyóáras egy főre jutó GDP-t tekintjük az összehasonlítás alapjául, akkor a köznapi tapasztalatnak jobban megfelelő felzárkózási pályát láthatunk. Ez alapján 1980-ig fokozatosan leszakadtunk Ausztriától, majd egy kétéves felzárkózás után gyors leszakadás következett 1988-ig, amit stagnálás váltott fel. 1996-tól (a Bokros-programot követően) beindult a felzárkózás, amely 2007-ig tartott. A világgazdasági válság hatása ugyan 2010-re lecsengett, de 2012-ig -az adóreform és a Széll Kálmán terv időszakában - tovább nőtt az elmaradásunk Ausztriától. 2013-2017 között, nagyobb részt az EU források, kisebb részt a nemzetközi zéró kamat politika begyűrűzésének hatására a felzárkózás gyorsult, így 2017-re újra elértük a 2009-es szintet. A folyóáras adatok alapján az a (szomorú) helyzet látható, hogy a lemaradásunk lényegesen nagyobbnak mutatkozik, mint a vásárlóerő paritás alkalmazása mellett. Így a fejlettségünk az osztráknak nem a felén (53,4%), hanem a harmadánál is kisebb szinten (28,7%) áll.

Megvizsgáltuk, hogy különböző (reálisnak tekinthető) hosszú távú növekedési trendek alapján hova juthat hazánk 2030-ra az egy főre jutó GDP tekintetében. Először a 2002 és 2017 közötti, majd a 2010 és 2017 közötti reál GDP növekedést számítottuk ki a két ország esetében. A két növekedési ütem közel áll egymáshoz, a Magyarország számára kedvezőbbel számolunk a továbbiakban. Végül egy optimista, 4%-os növekedési ütemmel is kiszámoltuk hazánk várható helyzetét.

A GDP éves átlagos volumen változása 2002-2017, illetve 2010-2017 között Magyarországon és Ausztriában

Vásárlóerő paritáson az osztrák egy főre jutó GDP 53,7%-án álltunk 2016-ban (az utolsó tényadat a Madison adatbázisban). A 2010 és 2017 közötti átlagos növekedéssel számolva mindkét ország esetében, az osztrák szint 58,2%-ára juthatunk el 2030-ra. Ha egy optimista, éves 4%-os magyar növekedéssel számolunk, akkor 12 év után az osztrák szint 73,7%-ára juthatnánk el.

2017-ben a magyar egy főre jutó folyóáras GDP az osztrák harmadát sem (30,2%) érte el. A 2010-2017-es ütemmel számolva Ausztria akkori értékének egyharmadát (32,7%) közelíthetjük meg. Ha Magyarország esetében egy optimista, éves 4%-os növekedéssel számolunk, akkor is csak az osztrák szint 41,3%-ára érünk el 2030-ra.


Magyarország és Ausztria egy főre jutó GDP-je vásárlóerő-paritáson és folyóáron (USD)

Amennyiben az árfolyam erősödne a jelenlegi szinthez képest, úgy a felzárkózás erőteljesebb lehetne, de ez fordítva is igaz: gyengébb árfolyam mellett csökken a folyóáras felzárkózás üteme.

Összefoglalva: a 2010-2017 közötti magyar és osztrák növekedési ütemekkel számolva vásárlóerő paritáson 2030-ra elérhető az akkori osztrák szint 58%-a, míg egy dinamikusabb, évi 4%-os növekedéssel 74% is megközelíthető. Ugyanakkor folyóáron reálisan mindössze az osztrák szint harmadáig juthatunk el, ami dinamikus növekedéssel sem éri el az osztrák felét.





Bevezető


NYOMTATÁS       TELJES TANULMÁNY NYOMTATÁSA       KÜLDÉS E-MAILBEN      

További tanulmányok

Csökken a működő cégek száma Mag...
Az új technológiai beruházás a c...
A technológiai fejlődés szárnyak...
Az európai vállalatok a külföldi...




Projektmenedzser
Főbb feladatok, munkák- ajánlati felhívás fogadása, műszaki ...
IT Manager
Feladatok: - Projekt menedzsment- Jelentések és projekt doku...