Tanulmányok, elemzések
1793 anyag az adatbázisban
Bevezető

A nagyvállalati szektoron belül a családi tulajdonú vállalatok a GDP több mint felét adják, és a dolgozók felét foglalkoztatják. Jelentős gazdasági szerepük miatt a K&H feltérképezte a szegmens várakozásait, amely alapján egyelőre növekedés látható, azonban ennek fenntartása nagyban függ az előttük álló legnagyobb kihívás, a generációváltás sikeres levezénylésétől.

A családi vállalatok nem csak Európa-szerte, hanem hazai szinten is jelentős szerepet töltenek be a gazdaságban. Magyarországon a vállalatok mintegy 70%-a családi tulajdonú vállalat, a bruttó hazai termék több mint felét ők állítják elő, valamint a foglalkoztatottak felének biztosítanak munkahelyet. "Vállalati üzletágunk közel felét a családi vállalatok adják. Ennek köszönhetően közelről látjuk és értjük a családi tulajdonú vállalatokat foglalkoztató problémákat. Éppen ezért a szegmens kiemelt figyelmet kap annak érdekében, hogy hosszú távon erősítsük fenntartható működésüket és a családi értékek megőrzését, ami gazdasági és társadalmi szinten egyaránt fontos" - mondta el Ékes Ákos, a K&H vállalati üzletfejlesztés vezetője a K&H családi vállalkozások sajtótájékoztatóján.

"A családi vállalkozások létrehozása és fenntartható működtetése a családok, a vállalkozások és a nemzeti kultúra fejlődéséhez egyaránt hozzájárul. Emellett legalább ilyen lényeges, a gazdasági növekedés szempontjából pedig különösen fontos tényező, hogy az itt felhalmozott megtakarítások Magyarországon maradnak működőtőke formájában" - tájékoztatott Bárány László, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület elnöke.

Stabil növekedés?

"A családi vállalatokban kétségtelenül komoly gazdasági potenciál van, ennek ellenére sem európai szinten, sem itthon nincsenek a szegmensről pontos, hivatalos adatok. Ennek a problémának az enyhítésére a nagyvállalati szektoron belül feltérképeztük a családi tulajdonú vállalatok jellemzőit, várakozásait" - tájékoztatott Ékes Ákos. A családi vállalatok várakozásait felmérő K&H kutatás alapján elmondható, hogy a családi vállalatokra jelenleg inkább a növekedés jellemző. A gazdasági kilátásaikat tekintve a cégek több mint fele (52%) stagnálásra számít a következő egy évben, 39%-uk azonban egyértelműen bővülésre, és csupán minden tizenegyedik cég vár visszaesést. Pénzügyi eredményeiket tekintve többségük a jelenlegi árbevétel szint fenntartását valószínűsíti (59%) a következő egy évben, de egy jelentős részük (37%) ezen a téren is növekedésre számít.

Nemcsak pénzügyi eredményeikben, de a fejlesztések terén is inkább a növekedés jellemzi a családi vállalatokat, több mint negyedük (27%) növelni kívánja a beruházásokra fordítandó összeget a következő egy évben. A legnépszerűbb beruházási cél a technológiafejlesztés, amit a kapacitásbővítés és az értékesítés fejlesztése követ. A foglalkoztatásban is látható némi javulás, hiszen a családi vállalatok 16%-a készül növelni dolgozói létszámát, bár közülük legtöbben maximum 5%-os bővítést terveznek. Ez az arány azonban még mindig kedvező, hiszen a nem családi tulajdonú vállalatoknál mindössze minden kilencedik (11%) vállalat tervez munkaerő-felvételt.

A családi vállalatok a gazdaság növekedésének fontos motorjai, ezzel együtt azonban mikro- és makroszinten is komoly kihívások előtt áll a szegmens. Ezek között több olyan speciális tényező is van, ami egy nem családi tulajdonú vállalat esetén nem, vagy csak ritkán merül fel, a családi vállalatokra viszont széles körben jellemző. Az egyik ilyen, és egyben legégetőbb probléma a generációváltás kérdése, ami a vállalatok felénél az elkövetkezendő öt évben aktuális lesz, 13%-uknál pedig már jelenleg is folyamatban van. Ennek ellenére a cégek közel felénél nincsen kidolgozott utódlási terv, aminek következtében a családi cégek 2/3-a elvérzik az utódlás során. Másfelől a növekedésüket meghatározó feltételeknél a munkaerőpiac javulása - és ezen belül is főként a rugalmasabb piaci szabályozás és a béren kívüli munkaerőköltség mérséklése -, valamint az adminisztratív terhek csökkentése befolyásolják leginkább a családi vállalatok jövőjét. Így ezen tényezők javulása makrogazdasági szinten lehet pozitív hatással a szegmens további növekedésére.

"Úgy látjuk, hogy egy meghatározó időszakhoz érkeztek a családi vállalkozások, hiszen az eddig megszerzett tapasztalat és vagyon megfelelő szakértő kezekbe továbbadása nem minden cég esetében zökkenőmentes. Mi már a magunk bőrén érezzük és tapasztaljuk, hogy az utódlás megtervezése és sikeres lebonyolítása ugyanolyan fontos, mint a mindennapi feladatok sikeres menedzselése" - mondta el Kürti Tom, a Felelős Családi Vállalatokért Magyarországon Egyesület elnökségi tagja. "Általánosan, mindenkire egyformán érvényes szabály nincs, ezért a két szélsőséges eset között - amikor a családi vállalkozás tagjai ugyanúgy versenyhelyzetben vannak, mint bármelyik cégvezető, illetve amikor minden döntést és funkciót családon belül próbálnak megoldani - nehéz megtalálni az adott cég számára megfelelő és hosszú távon is működőképes utat. Éppen ezért igen fontosnak tartjuk az egymás közti párbeszédet, a pozitív és a negatív példák, tapasztalatok megosztását" - hangsúlyozta ki Kürti Tom.



Bevezető


NYOMTATÁS       TELJES TANULMÁNY NYOMTATÁSA       KÜLDÉS E-MAILBEN      


Kapcsolódó cikkek:

  Optimisták a családi vállalkozások
  A családiasság is okozhatja egy cég vesztét
  Új kihívásokkal szembesülnek a családi vállalkozások
  Egyre megbízhatóbbak a családi vállalkozások
  Tízből kilenc KKV optimista és együttműködő
  Optimisták a családi vállalkozások
  Nem csak a nagyoké az internet