Tanulmányok, elemzések
1954 anyag az adatbázisban
|
|
Bevezető
Tavaly 11 milliárd forint közeli díjbevétellel zárt az utasbiztosítási piac: a néhány százalékos növekedést nem a biztosítottság javulásának, hanem a külföldi utazások számának emelkedése eredményezte. Továbbra is alacsony szinten, 40 százalék körül alakul azoknak az aránya, akik utasbiztosítással indulnak külföldi utazásra. Ezt az arányt a biztosítók egyedi termékekkel igyekeznek növelni, idén például már megjelent az egyedi Foci EB, illetve olimpiai biztosítás is a kínálatban. A KSH legfrissebb adatai szerint tavaly a magyar állampolgárok összesen 6,4 millió utazás során mintegy 40 millió napot töltöttek többnapos út keretében külföldön, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. Az utasbiztosítási bevételek éves növekedése némileg elmarad ettől a mértéktől, vagyis újra elmondható, hogy az utasbiztosításokkal fedezett külföldi utak aránya továbbra sem tudja meghaladni a piacra jellemző mintegy 40 százalékos mértéket. A Netrisk. hu statisztikái szerint a korábbi évekhez hasonlóan az utasbiztosítások 44 százalékát a nyári hónapokban kötötték. A többi hónap egyenként hat százalékos értékétől csupán a január-februári időszak tér el 1-2 százalékponttal a síszezonban megnövekvő kiutazások miatt, a legkevésbé frekventált időszak egyértelműen a november (3,7%).
Új, egyedi termékek lehetnek az új csodafegyverek?
Az utasbiztosítások népszerűbbé válása érdekében a biztosítók és a közvetítők többek között olyan egyedi csomagokat igyekeznek összeállítani, amelyek igazodnak az utazás egyedi sajátosságaihoz. Immár évek óta elérhetők a különféle sí- illetve extrémsport-biztosítások, találkozhatunk zarándok-biztosítással vagy éppen területileg szegmentált módozattal, erre jó példa a horvátországi nyaralásokra kínált termék. Az idei nyár két kiemelkedő eseménye lesz a franciaországi labdarúgó európa bajnokság, illetve a riói olimpia. Mindkét rendezvényre elérhető már olyan utasbiztosítás, amelynek szolgáltatásait a rendezvények speciális adottságaihoz igyekeztek igazítani. Így például ha az eltérő helyszíneken zajló sportesemények valamelyikét közlekedési vagy időjárási okokból lekési valaki, a csomag szolgáltatásai alapján ugyanúgy (belépő-, szállás- és utazási költséget egyaránt térítő) kárpótlást nyújt neki a biztosító, mint ahogyan betegség vagy baleset miatti távolmaradás esetén. A nagy tömegeket vonzó rendezvények célpontjai lehetnek terrorcselekményeknek, ezért ezek a egyedi biztosítások már ezt a kockázatot is fedezik. Emellett a szolgáltató külön figyelmességként a biztosítás három napnyi ingyenes meghosszabbítását kínálja arra az esetre, ha a labdarugó EB-n a magyar válogatott bekerül a nyolcaddöntőbe is.
Kapcsolódó cikkek:
Autó asszisztencia biztosítás külföldi utazáshoz (x)
Ingatlant és gépjárművet biztosítanak leginkább a magyarok
Családi egészségbiztosítás – védjük meg szeretteinket is (x)
Tavaly 580 forint volt az utasbiztosítások átlagos napidíja
Új piacteret nyitott a Netrisk
Kevesen kötünk utasbiztosítást
Internetre hangolt biztosítás
A magyarok 70 százalékának nincs utasbiztosítása
|

|
|
|
|
|