Márkatörténet
79 márkatörténet az adatbázisban
Márkatörténet: AAA AUTO
2017-01-30 14:42
Az AAA AUTO 25 éve, vagyis 1992-ben kezdett el használt gépkocsikat értékesíteni Csehországban.

A társaság fennállása alatt eddig 1,9 millió vásárlót és eladót szolgált ki, és ügyfeleinek száma várhatóan az idén ősszel eléri a kétmilliót. Az elmúlt 25 évben az AAA AUTO gyors ütemben növelte telephelyeinek számát és bővítette hálózatát, így jelenleg négy közép-kelet-európai országban 40 telephellyel rendelkezik, ahol összesen 2300 főt foglalkoztat. Exporttevékenysége révén az AAA AUTO már a nyugat-európai piacra is belépett.

Az AAA AUTO cég- és márkaneve az 1990-es évekből ered, amikor a telefonkönyvek és a cégkatalógusok ábécérendben sorolták fel a vállalatokat. A tripla "A"-betűs névválasztás technikáját később más cégek is alkalmazták, köztük taxiszolgálatok, ingatlanügynökségek és FMCG-vállalatok. 2012 óta az AAA AUTO az ikonikus és megújított Czech Mototechna márkanév alatt is értékesít használt gépkocsikat. Két évvel később pedig különböző autómárkák prémium kategóriájú modelljeit kezdte el értékesíteni a Mototechna Premium márkánév alatt, többek között a Fiskar Karma hibrid és Mercedes Benz G500 Cabriolet terepjáró típusokat. Piaci újrabevezetése óta a Mototechna 30 ezer járművet értékesített. A társaság ezeket a gépkocsikat igény esetén más országba (pl. Lengyelországba) is elszállítja az érdeklődő vevőknek.
Az internet és a különböző marketingtechnikák fejlődésével a társaság a telemarketing és a webhelyalapú használtautó-eladás úttörője lett. Jelenleg a gépkocsi-vásárlások és -eladások 90%-át az internet és mobiltelefon segítségével bonyolítja, mivel ezeken a csatornákon zajlik az ügyfél-kommunikáció legnagyobb része. "A kilencvenes évek elején megnyílt előttünk a világ, és úgy tűnt, hogy némi erőfeszítéssel mindent kézben tudunk tartani. Kezdetben a használtautó-kereskedés egy apró irodából, a tulajdonosból és egy értékesítőből állt, aki egyenként mutatta meg az autókat a vevőknek. Akkoriban még minden gyerekcipőben járt, például egy vezetékes telefonvonal létesítése is hónapokig tartott. Ezért a tulajdonos a kezdetekben a telephely melletti szomszéd háztól bérelte a telefonvonalat" - emlékezett vissza Karolína Topolová, az AAA AUTO International vezérigazgatója.

"Ügyfeleink igényeire reagálva 1998-ban call centert nyitottunk Prágában, ami akkoriban nem csak Csehországban, hanem Közép-Európában is teljesen egyedülállónak számított a használtautó-piacon" - tette hozzá Topolová, a call center alapítója. Irányítása alatt a call center a használtautó-kereskedelemi ágazat legnagyobb és legmodernebb létesítményévé fejlődött a régióban. A call center ma 200 ügyintézőt foglalkoztat, akik két helyszínen, Prágában és Ostravában fogadják a cseh, szlovák, lengyel és magyar ügyfelek telefonhívásait, és válaszolják meg a 4 országból érkező e-maileket.

Az AAA AUTO kínált elsőként lehetőséget ügyfeleinek Csehországban arra, hogy készpénzért adják el gépkocsijukat a használtautó-kereskedésnek ahelyett, hogy bizományosi konstrukcióban értékesítenék azt. A többi használtautó-kereskedő ugyanakkor közvetítőként értékesítette a járműveket. A társaság kezdettől fogva tulajdonosként árulta az autókat, és ebből eredően a versenytársakénál biztonságosabb, garanciákkal kiegészített vásárlási lehetőséget kínált vevőinek. Az AAA AUTO emellett fokozatosan egyéb, a használtautó-piacon korábban nem elérhető szolgáltatásokkal is megjelent a piacon, többek között részletfizetési lehetőséget kínál a vásárlóknak, helyszínre kiszálló értékesítőket alkalmaz a gépkocsik felvásárlására, lehetőséget biztosít a gépkocsicserére, illetve garantálja az általa eladott autók jogtiszta eredetét.

Az AAA AUTO 25 éves történetének főbb állomásai:

1992:
 
  • A társaság megalapítása


1998:
 
  • A prágai call center létrehozása. 2015-ben újabb call center nyílt Ostravában, amely több mint 50 munkatársat foglalkoztat.
  • Megnyíltak az első Prágán kívüli telephelyek Brnóban és Ostravában.


1999:
 
  • A társaság nagy kapacitású szervizlétesítményt és előkészítő műhelyeket helyezett üzembe.


2003:
 
  • Belépés a szlovák piacra.


2007:
 
  • A társaság részvényeit bevezették a Prágai és a Budapesti Értéktőzsdére.
  • A ©koda Auto korábbi vezetője, Vratislav Kulhánek lett az igazgatóság elnöke.


2012:
 
  • Karolína Topolovát kinevezték az AAA AUTO ügyvezető igazgatójává.
  • A társaság létrehozta az ügyfélombudsman pozíciót, amelyet a ©koda Auto korábbi szóvivője, Milan Smutný töltött be.
  • Az AAA AUTO webhelye megdöntötte a 35 milliós látogatottsági rekordot.


2013:
 
  • A társaság felkerült a legnagyobb cseh vállalatokat rangsoroló CZECH TOP 100 listára.


2014:
 
  • Visszatérés a magyar piacra.
  • Az AAA AUTO ISO 9001 és ISO 14001 tanúsítást szerzett.
  • Az AAA AUTO ügyfeleinek száma elérte a másfélmilliót.
  • A társaság a luxus kategóriájú használt gépkocsik értékesítésére létrehozta a Mototechna Premium márkát.
  • A társaság a rangos The European Business Awards verseny országos fordulóján győzött kategóriájában.


2015:
 
  • Visszatérés a lengyel piacra.
  • Miután az Abris Capital Partners magántőke alap felvásárolta a társaságot, a csoporthoz tartozó vállalatok nemzetközi szinten egyesültek, és a társaság AAA AUTO International-re változtatta a nevét, illetve áthelyezte székhelyét Hollandiából Csehországba.


2016:
 
  • Az AAA AUTO partnerkapcsolatra lépett a top cseh Football League-gel és a Szlovák Labdarúgó Szövetséggel.
  • A társaság 69 ezer gépkocsit értékesített 2016-ban, és fennállása alatt eddig összesen 1,9 millió használtautó-vevőt és -eladót szolgált ki.
  • Az AAA AUTO a CZECH TOP 100 árbevétel rangsorolása alapján az 50 legnagyobb cseh vállalat egyike lett.


NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      

További márkatörténetek

Márkatörténet: Knorr-Bremse
Márkatörténet: Gillette
Márkatörténet: Foreo
Márkatörténet: Rossmann
Márkatörténet: Caola
Márkatörténet: Avon
Márkatörténet: Michelin