A hivatásos gyógyszerész Dr. Oscar Troplowitz pontosan tudta, mit akar: kifejleszteni egy magas minőségű terméket, amelyet mindenki megengedhet majd magának. Célja elérése érdekében 1890-ben Dr. Troplowitz megvásárolta alapítójától, Paul C. Beiersdorftól a hamburgi központú Beiersdorf vállalatot.
Az igazi áttörés azonban 1911-ben következett be. Dr. Oscar Troplowitz gyógyszerész, Dr. Paul Gerson Unna dermatológus, és Dr. Isaac Lifschütz vegyész összefogtak, hogy közös erővel kifejlesszenek egy olyan krémet, amely mindörökre megváltoztatja majd a bőrápolás világát. Lifschütz korábbi felfedezésével, az eucerit nevű emulgeálószerrel a világon először nyílt lehetőség arra, hogy a vizet és az olajat egyetlen stabil emulzióban kössék meg. A hidratáló lipidekkel, olajokkal és finom illatanyagokkal dúsított hófehér krémmel olyan legenda született, amely történelmet írt.
A NIVEA Creme volt az első bőrápoló krém, amely világhírre tett szert. Stabil szerkezetének köszönhetően a kezdetektől tartósítószer hozzáadása nélkül készül. Már maga az illat is nagyon jellegzetes: a NIVEA Creme egy tarka virágcsokorra emlékeztet, amelyben rózsa, liliom és orgona dominál egy kis borostyánnal kiegészítve. A NIVEA jelentése hófehér, ami a Latin nix, nivis szóból ered (jelentése hó).
A Beiersdorf a "krémek krémje", a NIVEA Creme feltalálása után is folytatta úttörő munkáját a modern bőrápolásban és a globális szabványok kialakításában: megalkotta például az első fényvédő termékeket, az első testápolókat, az első alkoholmentes after shave-et, az első mindennapos használatra kifejlesztett sampont, az első bőrkímélő dezodort és az első, a bőrben természetes úton is termelődő Q10 koenzim aktív hatóanyagú öregedésgátló krémet. A Beiersdorfnál jelenleg több mint 850 alkalmazott dolgozik világszerte a bőrkutatás és termékfejlesztés területén, és a márka 500-nál is több terméket ölel fel.
1911 - A kék tégely rabul ejti a világot
1911-ben még a kék tégely közel sem volt kék színű. Sárga volt és művészi zöld indák rajzai díszítették. A szín egészen 1925-ig nem is változott - ám azóta a NIVEA csomagolás sokkal több lett egy egyszerű alumínium dobozkánál: mára a NIVEA márka jellegzetes és egyedi szimbóluma. A kék tégely a világ egyik legsikeresebb csomagolása a márkázott fogyasztási termékek történetében, amelyet még a logó nélkül is bárki könnyedén felismer. A betűtípus (NIVEA bold) kifejezetten a cég számára készült. A logó olyan egyedi, hogy a vásárlók többsége még akkor is könnyen felismeri, ha a betűk nagy része takarásban van.
A kék tégely az évek folyamán könnyebbé vált: egy speciális gyártási folyamat lehetővé tette, hogy a csomagolás tömege több mint 6%-kal csökkenjen, így megspórolva 120 tonna alumíniumot évente.
következő oldal