Az 1800-as években Vác lakosságának jelentős része szőlőtermesztésből fedezte megélhetését. Az évszázad végére azonban egy súlyos filoxéra járvány megtizedelte a temést és tömegek váltak munkanélkülivé. Ekkor keresett a budapesti kötőgyár új telephelyet termelésének bővítésére, és hamarosan meg is egyezett Vác városának vezetésével. 1889. október 28-án átadták a város első modern gyárát Első Magyar Szövő- és Kötőgyár Rt néven.
Kezdetben főként körhurkolt kelmékből bolyhos alsóneműt, harisnyát és kesztyűt készítettek. A gyár igazi fellendülése a második világháború után kezdődött.
Az 1940-es években kezdték meg a sportfelszerelések gyártását. 1959-ben megindult a szintetikus alapanyagú termékek gyártása.
Az országban egyedülálló módon több olyan fejlesztést is bevezettek, melyre nem volt példa előtte. Bölcsödét és napközit üzemeltettek, mert az alkalmazottak több mint 80%-a nő volt. De újdonságnak számított az üzemi konyha, a sportesemények szervezése is. Ezen kívül szívesen áldoztak kultúrcélokra és segélyezésre.
Az alkalmazottak száma és a termelés mennyisége folyamatosan nőtt: 1920-ban 141, 1930-ban 348-an, 1940-ben 420-an, 1960-ban a gyár dolgozóinak létszáma már 1163 fő volt. Termelési értékek 149 millió forint volt, melyből mintegy 40 millió jutott exportra. 1969-re a termelési érték 351 millió forint, az export ebből elérte a 127,5 millió forintot.
Az export területei: Irak, Ciprus, Jordánia, Szovjetunió, Afrika, Málta, Gibraltár, Anglia, Ausztrália, Kisázsia, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Dánia, Svédország, Norvégia és Izland.
Még az Adidas is itt gyártatta szabadidőruháinak bizonyos modelljeit.
következő oldal