Ingvar Kamprad, az IKEA birodalom alapítója 1958. október 28-án nyitotta meg első áruházát, a svédországi Älmhultban. Az azóta eltelt 50 év alatt 285 áruház épült, 127,800 embert foglalkoztatva a világ 40 országában.
Ingvar Kamprad 17 évesen, 1943-ban a tanulmányaira kapott pénzből alapította meg csomagküldő cégét, IKEA néven. Majd ennek sikerén felbuzdulva 1953-ban megnyitotta az első kiállítótermét is, ahol a vevők már megnézhették és tapinthatták a bútorokat a rendelés leadása előtt.
Ebben az időben kezdődött meg az IKEA-t fémjelző saját tervezésű IKEA bútorok gyártása, a lapraszerelt bútorok - lapos csomagolás bevezetése, és az első katalógusok piacra dobása is.
A hatalmas érdeklődés tette lehetővé az első svédországi áruház megnyitását 1958-ban, 50 alkalmazottal, 6700 m2 területen. Ezt követte 1960-ban az első IKEA étterem megnyitása, mert Ingvar Kamprad azt vallotta: 'Éhesen nem lehet üzletet kötni!'.
A több mint 50 évvel ezelőtt felépített első áruházzal, az IKEA elindult a nagyvállalattá válás útján. Az új áruházak egymás után nyitották kapuikat: 1963-ban megnyílt az első áruház Skandinávia területén kívül, Svájcban, majd 1974-ben, Németországban (a mai legnagyobb piac), s nagy lépésként 1985-ben az Egyesült Államokban.
Aztán 1998-ban az IKEA meghódította Kínát is. Magyarországon az első áruház 1990-ben fogadta először a vásárlókat, az első egységként Kelet-Európában.
Jelenleg az IKEA csoport 253 áruházat irányít 24 országban és még 32 franchise áruház működik 16 országban. Az a bizonyos első svéd, älmhulti áruház mára 230 alkalmazottal, 22.000 m2-en működik. Míg a katalógusokat 1958-ban 400 000, addig ma közel 200 millió példányban nyomtatják és 27 nyelvre fordítják le.
A dél-svédországi családi fakereskedésből kinőtt, azóta is családi tulajdonban lévő és Ingvar Kamprad vezetésével működő lakberendezési áruházlánc sikertörténete szorosan összefonódik alapítójának szigorú, de azóta legendává vált üzletpolitikájával. Jó minőségű, praktikus termékeket alacsony áron - ez áll az IKEA fókuszában a kezdetek óta.
Az IKEA története