A történet 1968-ban kezdődött. A 3M ragasztástechnikai laboratóriumában Spencer Silver egy újfajta pillanatragasztó kifejlesztésén fáradozott, amikor az alapkutatás egyik melléktermékeként egy sajátos tulajdonságokkal bíró, újrahasználható ragasztóanyagra bukkant. Az új vegyület nyomásra érzékeny, tapadós felületű volt, de önmagában folyton apró gömböcskékbe rendeződött. Már a kutatás ezen fázisában egyértelmű volt, hogy az eredeti célra a felfedezett anyag alkalmatlan. Silver mégis folyamatosan kampányolt az új anyag mellett házon belül, és igyekezett többet megtudni róla, hiszen különös viselkedése más felhasználásokra alkalmassá tehette volna.

Történetünk másik főszereplője, Arthur Fry templomba járó ember volt. Egyik vasárnapján éneklés előtt véletlenül elejtette daloskönyvét, ami rögtön becsukódott, így Frynak ismét fel kellett lapoznia a megfelelő oldalt. Ekkor villant át fején az ötlet, hogy ha Silver tapadó ragasztóját fel tudná vinni egy könyvjelzőre, akkor nemcsak az ilyen balesetek volnának elkerülhetők, de általánosságban is egyszerűbb lenne az oldalak megjelölése. Mindezt úgy, hogy a könyvjelző biztosan tartana, de használat után nyom nélkül eltávolítható volna.

Hamarosan el is újságolta ötletét Silvernek, akitől kapott egy adagot a vegyületből további kísérletekhez. Kihasználva a 3M 'Bootlegging Policy' nevű szabályzatát - mely szerint minden fejlesztőmérnök a munkaidejének 15 százalékával saját maga rendelkezhet, és ez idő alatt bármilyen újfajta ötletet kifejleszthet - el is kezdett a könyvjelzőkön munkálkodni.



Azt már jóval kevesebben tudják, hogy a termék elkészültéig a legnagyobb akadályt a megfelelő primer kifejlesztése jelentette. Primernek azt az alapozó anyagot nevezzük, ami a célfelületet előkészíti a ragasztóhoz való stabil kötés érdekében. A speciális ragasztó tapadó tulajdonsága ugyanis a papírral szemben sem volt más: a lapokra kent mennyiség is hamarosan apró gömböcskékbe rendeződött.

Fry azonban annyira elkötelezett volt ötlete iránt, hogy a benti hűvös fogadtatás és a kutatás hivatalos befagyasztása ellenére otthonában tovább folytatta a kísérletezést. Ezek a próbák nem csupán az előkészítőszer kifejlesztését, de a gyártási technológia megtervezését is célozták. Az első működőképes Post-it gyártósor is végül Fry pincéjében készült el. A berendezés mérete miatt a pinceajtót is ki kellett bontani a 3M gyárba való átszállítás előtt.

következő oldal