Tömör vs. légcellás medencefedések: melyikre mi a jellemző? (x)
Persze, hogy élvezhetjük a strandolás, csobbanás, úszás örömteli élményét is.
Ehhez azonban már nem feltétlenül kell bárhova is elmennünk, ha ugyanis az udvarunkon ott egy
Magiline medence, akkor mindezt otthon is megtehetjük. Ráadásul úgy, hogy közben nem kell idegen emberekkel összezsúfolódnunk, és nem kell költenünk utazásra sem.
Ha úgy döntünk, hogy építtettünk egy saját medencét, akkor érdemes rögtön gondoskodni a fedéséről is, annak megléte ugyanis számos pozitívummal jár. Ennek kapcsán többféle lehetőség közül választhatunk, mivel nemcsak a fedés kialakítását, magasságát határozhatjuk meg, hanem arról is dönthetünk, hogy milyen legyen az üvegezése.
Mai írásunkban erről fogunk egy kicsit bővebben is írni, és be is mutatjuk az üvegezéssel kapcsolatos lehetőségeket.
Miért ne feledkezzünk meg a medencefedésről?
Sokan a fedésen akarnak spórolni, amikor végül úgy döntenek, hogy beruháznak egy saját épített medencére, ez azonban nem túl szerencsés. Ha ugyanis nincs megfelelően lefedve, akkor beleeshetnek a szennyeződések - például falevelek, bogártetemek, egyéb zöld hulladék -, amiket utána nekünk kell kiszedegetnünk a vízből.
Emellett sokkal többet kell költenünk a víz fűtésére és több vegyszert is kell használnunk a tisztításhoz. Arról nem beszélve, hogy mivel a víz fölött nincs semmi, ezért könnyen megtörténhet az, hogy valaki véletlenül beleesik a medencébe.
Az üvegezés tekintetében is többféle választási lehetőség van
Arról, hogy milyen lesz a fedés - extra alacsony, alacsony, középmagas, magas, extra magas -, teljes mértékben mi dönthetünk, de az üvegezés megválasztásában is szabad kezet kapunk. E tekintetben két opció, a tömör és a légcellás fedések közül választhatunk.
A tömör típusok víztiszta kinézettel rendelkeznek, ezáltal üvegszerű hatást keltenek. Semmit sem takarnak el, az alatta fürdőzők jól láthatóak. Ezek nagyon modernek, letisztultak, de némileg költségesebbek is.
A légcellás változatok többrétegűek, és bár átlátszóak, nem teljesen lehet átlátni rajtuk. Azt meg tudjuk állapítani, hogy a fürdőzőkön milyen fürdőruha van, de az arcokat tisztán nem lehet kivenni. Ezek kevésbé költségesek.
Ha nem vagyunk biztosak a döntésben, kérjük szakértők segítségét!
Tény, hogy egy saját medence megépíttetése egy meglehetősen költséges projekt, cserébe viszont egy rendkívül esztétikus és hosszú távon is időtálló megoldást fog nyújtani az otthoni strandolásra.
Nagyon fontos, hogy a fedéséről se feledkezzünk meg, annak ugyanis számos előnye van: amellett, hogy segít a víz felfűtésében és a használatával kitolható a strandszezon, csökkenti a vízpárolgást és megakadályozza a véletlen vízbe eséseket is.
Ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy milyen fedést válasszunk, bátran kérjünk szakértői segítséget!