A sörgyár dolgozói idén olyan szervezeteknek gyűjtöttek támogatást, mint a PET Kupa, a Mályi Természetvédelmi Egyesület, valamint az Életet az Éveknek Bőcsi Nyugdíjas Egyesület. Ezenkívül a Borsodi Sörgyár folytatta a már több mint öt éves együttműködését a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel.
Az idén 50 éves Borsodi Sörgyár a korábbi évekhez hasonlóan ismét megrendezte az "Our Imprint" névre hallgató fenntarthatósági hónapját, amely ez alkalommal is számos aktivitást foglalt magában. A vállalat dolgozóinak szeptember 22-én Bőcsön sport és egészségnapot szerveztek, ahol kipróbálhattak számos sportágat és egészségügyi szűrővizsgálatokon vehettek részt. Mindemellett a Magyar Vöröskereszttel együttműködve véradást is szerveztek, melynek keretében közel 40 Borsodis munkavállaló segített.
A fenntarthatósági hónap jegyében a Borsodi Sörgyár kollégái idén először egy "step challenge" versenyen keresztül gyűjthettek támogatást az általuk választott szervezeteknek. A kezdeményezés során a dolgozók egy applikációba regisztrálva vezethették a napi lépésszámukat úgy, hogy megadták a regisztrációkor, hogy melyik szervezetet támogatják. A legtöbb lépést gyűjtő szervezetek kaphatták meg a Borsodi Sörgyár által felajánlott támogatást.
A sörgyár dolgozói olyan szervezeteknek segítettek minden megtett lépésükkel, mint a PET Kupa Egyesület, akik az ismétlődő folyószennyezési hullámoknak igyekeznek gátat szabni, a madarak megmentéséért dolgozó Mályi Természetvédelmi Egyesület, illetve a helyi nyugdíjasokat segítő Életet az Éveknek Bőcsi Nyugdíjas Egyesület. A három szervezet munkájához a dolgozók erőfeszítéseinek köszönhetően a Borsodi Sörgyár összesen 1,2 millió forinttal járult hozzá.
"A Borsodi Sörgyár az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fenntarthatósági célkitűzései elérésére. Hiszünk benne, hogy ennek egyik fontos pillére, hogy odafigyelünk és közösen teszünk környezetünk megóvása, dolgozóink jólléte és a szomszédos közösségek megsegítése érdekében. Éppen ezért szervezzük meg hagyományosan minden szeptemberben az Our Imprint hónapot, ahol önkéntes munkával, közösségi és jótékonysági programokkal támogatjuk környezetünket és kollégáink jóllétét, ami nélkülözhetetlen a hosszú távú sikeres működésünkhöz" - emelte ki Besze Ágnes a Borsodi Sörgyár jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója.
Mindemellett a Borsodi Sörgyár ötödik éve működik együtt a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Az idei évben a vállalat munkatársai összesen 38 757 darab konzerv felcímkézésében és összecsomagolásában segítettek az Élelmiszerbanknak, hogy ezeket aztán ők a partnerszervezeteiken keresztül rászorulóknak juttassák el országszerte.
A Borsodi Sörgyár "step challenge" programjában támogatott szervezetek
A PET Kupa azért jött létre, mert a Tiszán rendszeressé vált a műanyag zajlás, vagy más néven PET-palack áradat. A szennyezés időnként olyan méreteket ölt, hogy az ember alig hisz a szemének. Kezdeményezésük megpróbálja útját állni az ismétlődő szennyezési hullámoknak, felderíti a legnagyobb lerakóhelyeket, és azon dolgozik, hogy önkéntesek bevonásával megtisztítsa az árteret és a folyót. A mérlegük 11 év alatt közel 330 tonna összegyűjtött hulladék, aminek nagyjából a 60%-a újrahasznosításra került. - 500 000 Forint
- Mályi Természetvédelmi Egyesület:
Legismertebb tevékenységük a sérült madarak mentése, ám a madarakon kívül többek között denevérek, nyulak, sünök, őzek, kisebb emlősök ellátásával is foglalkoznak, elsősorban Mályi körzetében. Korábban már nálunk a bőcsi sörgyárban is mentettek hódot, és egy fiatal vörös vércsét is. - 400 000 Forint
- Életet az Éveknek Bőcsi Nyugdíjas Egyesület:
Az egyesület célja az idős emberek életminőségének és közösségi életének erősítése, együttműködve klubok és baráti körök részvételével. Az aktív időskor feltételeinek megteremtése és az önkéntes munka alapértékek, melyek mentén kulturális, szociális, sport- és egészségügyi programok valósulnak meg, a támogató szervezetekkel együttműködve. - 300 000 Forint