Egy éve indult a Decathlon és a SZUNO, az Igazgyöngy Alapítvány társadalmi vállalkozásának együttműködése, amely keretében a sportszer-kereskedő a 350 fős zsákfaluban, Toldon és Berettyóújfaluban készült tornazsákokat értékesít. A gyerekrajzokkal díszített, kézzel varrt zsákok amellett, hogy a vásárlók egyik kedvencei lettek, munkát és biztos megélhetést adnak a társadalmi vállalkozásban dolgozóknak. Az első év felülmúlta a várakozásokat, a vásárlói igényekre reagálva az indulás óta kétszer annyi áruházban és folyamatosan bővülő választékkal elérhetőek a kézműves termékek.
A SZUNO-tornazsákok tavaly augusztusban váltak elérhetővé a Decathlon négy áruházában, és már az első hétvégén kiugró kereslet volt irántuk: annyi darab kelt el, amennyit az első hónapra terveztek, így a kézműves műhely kapacitását további varrónők alkalmazásával növelték. A két varrónővel induló projekt mára öt szakembert foglalkoztat.
"A Decathlonnal kötött üzleti partnerségünk egy igazi sikertörténet. A több, mint 3000 tornazsák eladásából mára több mint 16 millió forintos bevételt realizáltunk. Társadalmi vállalkozásként kiemelten fontos számunkra a tervezhetőség, és ez az együttműködés olyan stabilitást adott nekünk, amire a SZUNO elmúlt 11 évében nem volt példa. A tornazsákok értékesítéséből befolyt összeg állandó bevételt jelent, amiből nem csak a munkatársak bérét finanszírozzuk, hanem a jövőbeni terveink megvalósítására is fedezetül szolgál" - mondta Marosváry Dorottya, a SZUNO kommunikációs vezetője.
A projekt körül erős a közösségi média aktivitás, ezért döntött úgy a vállalat, hogy a vásárlói közönséget is bevonja a választék kialakításába. Legutóbb egy, a social mediában indított szavazás során választhatták ki, hogy mely két minta kerüljön az új tornazsákokra. Így már hatféle, sporttal kapcsolatos rajz díszíti a termékeket: lovaglás, túrázás, kerékpározás, jóga és úszás is megjelenik. Továbbá két különleges, Toldot jelképező fekete-fehér hátizsák is készült.
"Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ez a projekt ilyen sikeres első évet zárt, és izgatottan várjuk az előttünk álló időszakot. Hatalmas eredmény nekünk, hogy egy üzleti partnerségen keresztül 3 új munkahely megteremtésében vállaltunk szerepet. A SZUNO-val együttműködésünk remek példa arra, hogy van kiút a mélyszegénységből még Magyarország egyik legszegényebb régiójában is" - mondta Gulyás Marianna, a Decathlon SZUNO projektért felelős vezetője.
A projekt indulásakor 4 áruházban, Budaörsön, Budapesten a Nyugati téren, Győrben és Debrecenben lettek kaphatók a tornazsákok, idén tavasztól pedig már Veszprémben, Szegeden, Székesfehérváron és a budapesti Corvin áruházban is megvásárolhatók.
A Decathlon célkitűzése, hogy az ősz folyamán elindítsa az online értékesítést, reagálva a vásárlók kérésére.