Jogosan merül fel azonban a kérdés, hogy vajon mit is csinálnak ezek a szakemberek, illetve hogy hogyan is válhat valaki azzá, ha úgy hozza a késztetése.
Mai cikkünkben ennek járunk utána, így ha bárki is érez egy csepp affinitást magában ehhez az elég új keletű szakmához, akkor megéri velünk tartani.
De mit is csinál egy üzleti elemző?
Természetesen lehet képzés nélkül is dolgozni a szakmában, ugyanakkor ha minél jobb eredményekre vágyunk, akkor mindenképpen érdemes elvégezni a
Szinergia Kft. Business Analyst képzését.
Amennyiben ezt ugyanis megtesszük, akkor a projektmenedzsment hivatalos szerveként működő PIM (Project Management Institute) nemzetközileg elismert végzettségét szerezzük meg. Persze jóval többről van szó egy puszta papírnál, hiszen az üzleti elemző felelőssége a projektek minden szakaszában jelen van.
Ő méri fel ugyanis az igényeket, ami alapján alakítja a szolgáltatásokat és a termékeket, amit végül a projekt team valósít meg. De persze a feladata korántsem ér véget a termékfejlesztéssel.
Egy igazi hőssel van dolgunk!
Bármilyen hihetetlen is, egy igazi multifunkciós szuperhősnek tekinthető a BA, vagyis a Business Analyst.
Ő felel ugyanis azért, hogy mindenki érdeke megvalósuljon, hogy a követelményeknek minden és mindenki megfeleljen. Sőt, mivel ő az egész projektet látja és átlátja, ezért a változásmenedzsment során kifejezetten jelentős szerepet játszik. Ez utóbbi pedig jelentős mértékben meghatározza egy projekt sikeres vagy sikertelen kimenetelét.
Végezetül igazi összekötő kapocsként is funkcionál, hiszen a különböző osztályokat, a finanszírozót és a megrendelőt is ő maga köti össze.
Ahogy láthatjuk temérdek feladattal jár ez a munkakör, ráadásul nagyon sokrétű is, többféle készség, képesség szükséges hozzá. Ahhoz, hogy valóban profi módon tegyünk eleget a ránk bízott feladatnak, bizony szükség lesz néhány elméleti/módszertani ismeretre is. És itt jön képbe a Szinergia Kft., aki évtizedek óta magabiztos szereplője az üzleti képzések piacának.
Szektortól függetlenül!
Sokszor halljuk azt a tévhitet, hogy projektekre, és ezáltal projektmenedzsmentre, illetve üzleti elemzőkre csak az üzleti élet bizonyos szegmenseiben van szükség. Ezzel szemben az igazság az, hogy mindenhol egyre elterjedtebb a projekt alapú modell, így az autóipar területén éppen annyira szükség lesz ezekre a képzett szakemberekre, mint a mezőgazdasági szektorban.
Ha tehát bárki érez magában affinitást, hogy ilyen komplex feladatot ellásson, ha imád új vizekre evezni, tervezni és összehozni az igényeket és a valóságot, akkor mindenképpen ajánljuk a fent említett Business Analyst képzést.
(x)