Mégis úgy tűnik, hogy ebben az évben többen vannak azok, akik már most ajándékokat böngésznek a neten és a boltokban, sőt sokan alaposabban körülnéznek vásárlás előtt, mint korábban. A Bónusz Brigád és a GKID közös kutatásában azt vizsgálta, hogyan vásárolunk idén, miben térnek el szokásaink a korábbi évekhez képest?
Hamarabb, de alaposabban körülnézve
Nos, úgy tűnik, sokan az idővel kelnek versenyre: a kutatásban részt vevő 1339 internethasználó több mint negyede (27%) úgy érzi, hogy a folyamatos áremelkedések miatt korábban kell elkezdeni a beszerzéseket, így talán jobb áron juthatnak a vágyott ajándékokhoz. Szintén az alaposabb átgondolást jelzi, hogy idén a válaszadók közel harmada mondta azt, hogy a korábbinál sokkal körültekintőbb a lehetőségek felmérésekor, és akár ár-összehasonlító oldalakat is használ, hogy a legjobb áron tudja beszerezni az ajándékokat. A gazdasági körülmények hatással vannak a karácsonyi vásárlási szokásokra - mindössze a válaszadók tizede nem tervez változtatni az ünnephez kapcsolódó beszerzési szokásain a körülmények ellenére sem.
A kupon jó választás
Kupont a 25-29 éves korosztályban közel minden ötödik válaszadó fog ajándékba adni, de összességében más korosztályok is szívesen adnak ajándékba élményre vagy más szolgáltatásra felhasználható bónuszt, kupont, hiszen így rugalmasan választhatók az időpontok. Azok közül, akik idén karácsonykor adnak kupont ajándékba, 38 százalékuk élményre beváltható bónuszt, 33 százalék pedig termékkupont fog ajándékozni szeretteinek. A nők körében az élménykuponok a legnépszerűbbek (40%), míg a férfiak inkább a termékkupont ajándékoznak szívesen. (43%) A 30-39 év közötti korosztályban nagyon népszerű ajándék az utazási kupon, több mint negyedük emellett teszi le a voksát idén karácsonykor - a Bónusz Brigád értékesítési adataiból is az látszik, hogy az 1-2 napos utazások, gyors feltöltődések igen népszerűek, akár ajándékbónuszok formájában is.
Akciók, kevesebb ajándék
Más változások is tapasztalhatók a vásárlási szokásokban: a válaszadók 18 százaléka kizárólag akciók ideje alatt vásárol idén. A válaszadók 14 százaléka azt mondta, hogy ebben az évben a korábbinál kevesebb rokonnak/barátnak tervez vásárolni, míg 15 százalékuk bár ugyanannyi embert lep meg, mint tavaly, de nekik kisebb értékű ajándékkal készül.
Bár a Bónusz Brigád és a GKID kutatásából az derült ki, hogy bár a válaszadók alapvetően optimisták, azért rengeteg stresszel járnak az idei ünnepek: a legtöbb embert (33 százalék) az anyagi lehetőségeinek szűkössége tölti el feszültséggel: hogy miből veszi idén az ajándékokat és hogy mennyire megdrágult minden. A válaszadók 7 százalékát a karácsonyi menü ára is stresszeli, de jó hír, hogy a válaszadók közel fele semmi miatt nem aggódik idén sem, sőt minden ötödik válaszadó számára a karácsony semmiféle stresszt nem okoz, kifejezetten örömöt, pihenést, feltöltődést jelent az ünnep.