Hírek
23749 hír az adatbázisban
Marketingdíjat kapott az OBH és a Pénzügyminisztérium ismeretterjesztő honlapja
MTI + Marketinginfo.hu - 2019-11-27 09:33
Digitális

Az Év honlapja 2019 kormányzati kategóriájának különdíját kapta az Országos Bírósági Hivatal honlapja, az Okosan a pénzzel című oldalért pedig a Pénzügyminisztériumot jutalmazták minőségdíjjal.

Az Év honlapja pályázatot a Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat hirdette meg. A díj átadását követően a honlapot elkészítő és működtető Pénzügyminisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy az Okosan a pénzzel minden korosztálynak az őket leginkább érintő élethelyzetekben mutatja be a pénzügyi lehetőségeket. Az iskolások ennek megfelelően többek között a diákhitelről, az idősebbek az öregkori takarékoskodásról találnak az oldalon márkasemleges pénzügyi információkat élményszerű és érthető formában, animációkkal és játékalkalmazásokkal kísérve - tette hozzá Balogh László.

A Pénzügyminisztérium a működtetésen túl folyamatosan új információkkal és hírekkel frissíti az oldalt, és ehhez többek között az Emberi Erőforrások Minisztériumától, a Magyar Nemzeti Banktól, az Állami Számvevőszéktől vagy a Pénziránytű Alapítványtól is kap segítséget - közölte a helyettes államtitkár. A díjak indoklása szerint a kormányzati honlapoknak sokszor nehezen érthető tartalmakat kell szigorú szabályok alapján bemutatniuk, ennek ellenére egyre több érdekes és élvezhető oldal készül ebben a kategóriában is.

Az Év honlapja díj alapítója, Varga István a rendezvényen üdvözölte, hogy a magyar digitális kommunikáció és webfejlesztés évek óta gyorsan fejlődik, és felismerte az az okos eszközök fontosságát. Hangsúlyozta, hogy a honlap a legfontosabb marketingeszközök egyike, és várhatóan hosszú távon megőrzi a jelentőségét. Az évente meghirdetett Év honlapja pályázatot idén 18. alkalommal írták ki. A 2019-es versenyre 183 nevezés érkezett, a szervezők 26 kategóriában osztottak elismeréseket. Az idei abszolút győztes a mateking.hu oldal lett, a közönségdíjat az xEmblémázás.hu kapta, az Internet Kultúra Fővárosa címet Debrecen nyerte el.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Még van lehetőség nevezni ’Az Év Honlapja 2025’ pályázatra!
  Startol ’Az Év Honlapja’ 2025 digitális verseny!
  Megvannak „Az Év Honlapja” 2024 díjazottjai!
  Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!
  Elindult ’Az Év Honlapja 2024’ Pályázat: Hódítsd meg a digitális teret!
  Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2023 díjazottjai!
  Az Év Honlapja nevezési haráridő: December 15. éjfél!
  Hosszabbít ’Az Év Honlapja’ pályázat!
  A kreativitás új dimenziói: két új kategória ’Az Év Honlapja’ pályázaton
  Startol ’Az Év Honlapja’ pályázat!
  Megvannak ‘Az Év Honlapja’ 2022 díjazottjai!
  Lezárult a 2022-es ’Az Év Honlapja’ pályázat!
  Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat
  ’Az Év Honlapja’ pályázat immár 21. alkalommal
  Startol \\\'Az Év Honlapja 2022\\\' Pályázat!
  Rekordszámú nevezéssel zárult a 20 éves jubileumi ’Az Év Honlapja’ pályázat
  Hosszabbít ‘Az Év Honlapja’!
  Megvannak 2019 legjobb honlapjai!
  Íme 2018 legjobb honlapjai!
  A 2017 legjobb honlapjai
  Kiosztották ’Az Év Honlapja’ jubileumi díjait
  Különdíj az EDF-nek a Marketing Szövetségtől
  2015 legjobb honlapjai…
  Tantárgy lett ’Az Év honlapja’ pályázat
  2014 Legjobb Honlapjai

További hírek ebben a kategóriában

Startol ’Az Év Honlapja...
Az akadálymentes weboldalak font...
Bemutatkoztak a legújabb üzleti ...
Mennyire fontos az e-mail market...