Hírek
22088 hír az adatbázisban
Amit érdemes elkerülni a takarítás során (x)
Marketinginfo.hu - 2019-10-18 10:45
PR

A takarítás bizonyos időszakonként kivétel nélkül minden egyes háztartásban aktuálissá válik.

Példának okáért az évszakok váltakozásánál, egy-egy nagyobb jelentőségű ünnepet megelőzően vagy éppenséggel egy felújítás után.

Ilyenkor bizony elkerülhetetlen, hogy valamilyen módon elérjük a magasabban található helyeket is. Meg kell oldanunk tehát a csillár, a szekrény felső szekciójának vagy mondjuk a könyvespolc magasabb sorainak a portalanítását is.

A legrosszabb, amit ilyenkor tehetünk, ha megfeledkezünk a biztonságról. Nincs ugyanis az a csillogó rend, ami a testi épségünk kockáztatását indokolttá tenné. Ennek megfelelően a takarítás során nem javasolt megoldásokra hívjuk fel a figyelmet ebben a cikkben.

Még véletlenül se kapkodjunk, és szerezzük be a szükséges eszközöket


A legelső dolgunk a takarítás megkezdése előtt tudatosítani magunkban azt, hogy bizony ehhez a feladathoz időre lesz szükség. Ne akarjunk fél óra leforgása alatt végezni az egész lakással, mert abból csak baj szokott lenni.

A kapkodás és a hirtelen mozdulatok már önmagukban is veszélyforrást jelentenek. Egyrészt ezzel az eljárással nem lesz alapos az általunk elvégzett munka, miközben a testi épségünket is kockáztatjuk.

A szükséges eszközöket pedig szerezzük be előre. Ne menet közben jusson eszünkbe, hogy elfelejtettük a tisztítószereket vagy éppen a létrát. Mindezt meg tudjuk előzni némi tudatos tervezés által.

Ne akarjuk helyettesíteni a stabil létrát különféle tákolmányokkal


Sok esetben történik a takarítás alkalmával különféle kellékekből toronyépítés azzal a célzattal, hogy ráállva sikerüljön elérni a magasabb pontokat. Ezzel a megoldással leginkább csak egy kényelmetlen helyzetet, illetve a balesetveszélyt lehet megvalósítani.

A kellően stabil és megbízható létra beszerzése legyen tehát az első lépés, amit megteszünk a rendrakást megelőzően. Ez nem csak a biztonságunk miatt indokolt, hanem a kényelmünket is szolgálni fogja.

Nem mindegy, hogy hova állítjuk a létrát


Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a létrát mindig stabil pozícióban kell elhelyezni, mielőtt ráállunk. Mindez egyértelműen egy vízszintes felületet jelent, ami jó eséllyel nem fog elmozdulni.

Az Állványbázis.hu-nál kapható kétoldali állólétrák esetén arra is fontos odafigyelni, hogy a létra teljesen ki legyen nyitva. Amennyiben ugyanis nem tárjuk ki kellő mértékben a szárakat, azzal a stabilitás fog csorbát szenvedni.

Hogyha az itt felsorolt gyakorlati lépéseket sikerül betartani, azzal meg tudjuk teremteni a szükséges feltételeket egy kényelmes, nyugodt és eredményes takarításhoz. Mivel nagy valószínűséggel a tartós és szemre is tetszetős eredmény elérése a célunk, ezért csakis ez tűnik a javasolt eljárásnak a takarítási munkák során.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Hogyan burkoljunk teraszt 9 lépésben? (x)
  Növekszik a magyarok takarítási kedve
  Bajban vannak a hazai takarítócégek
  Tescósok takarítottak a Népszigeten

További hírek ebben a kategóriában

Mire figyeljünk ajándékozáskor?
Mennyi nyugdíjra számítson egy K...
Stresszmentes vállalati rendezvé...
Víz Világtalálkozó - Fővárosi Ví...