Nem könnyű ez, hiszen a beteg családtagjainak sokszor ugyanolyan nehéz, mint magának a betegnek. Tehát mindenki, aki közvetlen vagy közvetetten érintett a rákban támaszra, segítségre szorul.

A fájdalom, a kín, a tehetetlenség akaratlanul is szembesíti az embert a saját szorongásaival. Az érzelmek széles skálája szabadul fel, míg stresszhelyzetnek van kitéve a beteg és a családja.

Egy komoly betegség esetén, elviekben türelmesnek, megértőnek, elfogadónak kell lenni a családtagokkal és a beteggel egyaránt. Bár mindenki máshogy kezeli a válságos helyzeteket, mégis van néhány jó tanács arra, hogy milyen módszert lehet felhasználni ahhoz, hogy átsegítsük ezeket az embereket a nehéz élethelyzeten.

Min megy keresztül a beteg?

Amikor megtudja a beteg, hogy daganatot diagnosztizáltak a szervezetében, először félelmet, dühöt érez, majd fokozatosan az önsajnálat kerekedik felül. Miért? Mert úgy érzi, elvesztette a teste felett az uralmat, csalódást él át. A diagnózis ismeretében lelkileg megterhelő tovább folytatni a hétköznapokat, a beteg sokszor sír, hiszen gyászol. Gyászolja az örök élet illúziójának elvesztését.

Hogyan segíthetünk egy rákbeteg szerettünknek a feldolgozásban?

Engedjünk utat az érzelmeinknek, ne nyomjuk el a hullámzó kedélyeket! Ha a beteg elküld minket, nem akar kommunikálni, próbáljuk tisztázni, hogy valóban ezt szeretné-e, ez-e a vágya? Valójában nagyon ritka, hogy egyedül akarna küzdeni a beteg, inkább arról van szó, hogy nem meri őszintén megfogalmazni a saját érzéseit, elvárásait, vágyait. Igyekezzünk úgy lezárni a párbeszédet, hogy az mindkét fél számára nyugalmas, pozitív érzéseket keltsen.

Törekedjünk nyitott kommunikációra, ami támaszt ad a betegnek. Nézzünk szembe a saját esendőségünkkel, ne tegyünk semmi mást, csak hallgassuk meg a beteget. Nem a megoldást kell megtalálni, hanem csak meghallgatni. Sokszor többet jelent, ha annyit fűzünk hozzá a mondanivalójához, hogy "értem", mintha tanácsokat osztogatnánk.
Fontos, hogy tudjuk, a rák legyőzésének egyik kulcsa, hogy a beteg felelősséget vállaljon a saját aktív gyógyulásáért!

Legyünk őszinték önmagunkhoz és másokhoz is, éljük meg az érzéseinket!
Igyekezzünk úgy kezelni a beteget, mintha esélye lenne a gyógyulásra, még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy nem így van!

Az elszigeteltségből csak fájdalom fakadhat, hiszen úgy érezzük, egyedül nézünk szembe a nehézségekkel, nem lehetünk önmagunk. Nagyon sokat segíthetnek ilyenkor a közeli barátok, de akár tanult szakemberek segítségét is érdemes kérni. Az önismereti munkából mind a daganatos beteg, mind a családtagok sokat nyerhetnek, őszintébben kommunikálhatnak, jobban elfogadhatják a sok nehézséget, amin keresztül mennek.