Hírek
21941 hír az adatbázisban
Új elnök a DUIHK élén
MTI + Marketinginfo.hu - 2019-05-13 14:46
Karrier

Új elnököt, valamint felügyelőbizottsági és elnökségi tagokat választott a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara taggyűlése.

Az elnöki poszton Sávos András, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. ügyvezető igazgatója váltja Dale A. Martint, aki a lehetséges három elnöki ciklust kitöltve köszönt le.

Sávos András 2017. óta tagja a kamarai elnökségnek, most kezdődő elnöki mandátuma két évre szól, amely meghosszabbítható.

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a kamara kedden tartotta éves taggyűlését. Sávos András 2015 óta vezeti a német Knorr-Bremse csoporthoz tartozó budapesti vállalatot, amely 1900 dolgozóval fékrendszereket fejleszt és gyárt vasúti járművekhez, ezen a területen anyavállalatával együtt piacvezetőnek számít. A Knorr-Bremse vasúti ágazatának budapesti gyártó- és fejlesztő központja több mint 500 mérnököt alkalmaz.

A közlemény idézi az új elnököt, aki a megválasztását követően elmondta: a német befektetések munkahelyeket teremtenek, segítenek a magyar gazdasági szereplőknek bekapcsolódni és helyt állni a növekvő globális gazdasági versenyben. A német vállalatok a másik oldalon ma már nemcsak jól képzett és elkötelezett munkaerőt nyernek, de olyan tudást is, amely segíti a termékek és szolgáltatás fejlesztését, versenyelőnyük megőrzését a világpiacon.

A taggyűlés hároméves mandátummal a kamara felügyelőbizottságába választotta Karl-Heinz Kethet, a Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját, és Mátyásfalvi Jánost, az Elektromotive Hungária Kft. ügyvezető igazgatóját.

A kamara elnökségébe hároméves időtartamra négy új tagot választottak, Fábián Ágnest, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját, Armin Krugot, , PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft. partnerét, Dale A. Martint, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatóját, és Klaus Windheusert, a Commerzbank Zrt. elnök-vezérigazgatóját.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Átadták a Szakképzési Díj elismeréseket
  Átadták a német kamara 2018. évi szakképzési díjait
  Példaértékű munkaadó lett az ALDI Magyarország
  A példaértékű munkaadókat díjazza a DUIHK

További hírek ebben a kategóriában

Új elnök-vezérigazgató az Allian...
Makai Szabolcs a Talentis Agro H...
Új vezérigazgató a Calvin Klein-...
Mit várnak el a munkaadók a diák...