Hírek
21748 hír az adatbázisban
Tisztújítás a Joint Venture Szövetségnél
MTI + Marketinginfo.hu - 2019-05-13 12:14
Karrier

Tisztújító közgyűlést tartott kedden a Joint Venture Szövetség (JVSZ), amelyen új tagokat választottak az elnökségbe - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

A közgyűlés a hosszabbítható mandátumok megerősítése mellett új elnökségi taggá választotta Fábián Ágnest, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatóját, az Adhesive Technologies üzletág igazgatóját, Jákli Gergelyt, az Exim vezérigazgatóját, Károlyi Zsoltot, a Siemens Zrt. gazdasági igazgatóját, Szollár Domokost, a Mol Csoport kabinetfőnökét és Urbán Lászlót, a Magyar-Suzuki Zrt. vezérigazgató-helyettesét.

A 20 tagú elnökségben öt változás történt. Az elnöki posztot nem érintette a tisztújítás, Tálos Péter tisztségét ugyanis tavaly újították meg három évre.

Stöllinger Róbertet, a KPMG vezérigazgatóját a felügyelőbizottság új tagjává, Dévényi Flórát, a Danubius Hotels Zrt. csoportszintű emberierőforrás igazgatóját az etikai bizottság tagjává választották.

Tálos Péter elnök hangsúlyozta: a JVSZ tudásával, kapcsolatrendszerével, elismertségével összekötő szerepet tölt be a kis- és középvállalkozások, valamint a nagy vállalatok között, és a közös érdekek érvényesítése mentén kamatoztatja szakmai tudását. A JVSZ a befektetéseket és az innovációt kívánja ösztönözni, amit érdekképviselettel, rendezvényszervezéssel, továbbá a hozzá eljutó információk megosztásával kíván elérni.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára előadásában kiemelte: a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban a 9 milliárd forintos keret 60 százalékát gazdaságfejlesztésre, 10 százalékát pénzügyi eszközökre használták fel. A jövő év elejére a kifizetések elérhetik a 100 százalékos szintet.

Már megkezdődött a 2021-2027-es költségvetési ciklus tervezése, ahol az intelligens beruházások és a zöldberuházások jutnak majd nagyobb szerephez. A következő időszakban azonban forráscsökkenésre számít a kormány, megváltoznak a felhasználási szabályok is, és komoly eltolódás várható az uniós központi források irányába - hangsúlyozta Rákossy Balázs.

Szendrey Silvia ügyvezető igazgató kiemelte: a folyamatos jogalkotási véleményezés, kezdeményezés a JVSZ egyik legfontosabb tevékenysége. A szervezet 2018-ban elsősorban az egész gazdaságot érintő, és tagvállalatai számára kiemelkedően fontos témákban - például cafeteria, GDPR saláta törvény, csődtörvény/felszámolás, infotörvény, ekáer, Ipar4.0, cégtörvény, cégkapu kérdései - fejtette ki álláspontját. A JVSZ ma Magyarország egyik leghatékonyabb érdekképviseleti szervezete - hangsúlyozta az igazgató.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Stratégiai megállapodást kötött a fejlesztési tárca és a JVSZ
  PR-partnert választott a Joint Venture Szövetség
  Együttműködésben a GVH és a Joint Venture Szövetség

További hírek ebben a kategóriában

Thummerer Pétert választották a ...
Új vezetői kinevezések a PS-nél
Nagyvállalati marketing szakértő...
Új elnök a DUIHK élén