Hírek
21991 hír az adatbázisban
Az idei Mercedes-Benz-csillagtúra
MTI + Marketinginfo.hu - 2019-05-09 07:26
PR

Idén rekordszámú, mintegy száz veterán autó vesz részt a Mercedes-Benz Classic Csillagtúrán, amelyet 11. alkalommal rendeznek meg május 17. és 19. között.

A szervező Mercedes-Benz Hungária Kft. közlése szerint a verseny lényege nem a gyorsaság, hanem az, hogy meghatározott idő alatt egy adott távot teljesítsenek a résztvevők, miközben márkatörténeti, valamint típusismereti feladatokat oldanak meg.

A Mercedes-Benz hazai importőre által kétévente megrendezett Classic Csillagtúra verseny résztvevői az idén a közép-magyarországi és észak-alföldi régiót járhatják be olyan városokat érintve, mint Mezőkövesd, Hortobágy, Nyíregyháza vagy Tokaj.

A túra május 17-én délelőtt 10 órakor indulnak Jászberényből, és május 19-én 16:30-kor ér véget a debreceni Egyetem téren. A szervezők az indulási és érkezési helyszínen minden érdeklődőt várnak, aki közelebbről megismerkedne az autókülönlegességekkel.

A túrán résztvevő autóknak egy fontos kitételt kell teljesíteniük: kizárólag 30 évnél idősebb, vagy a gyártótól "klasszikus" minősítést kapott és korhűen restaurált Mercedes-Benz-modellek lehetnek. A verseny során a résztvevőknek megadott idő alatt egy előre nem ismert itiner által meghatározott útvonalon kell végighaladniuk, miközben 1/100-as pontossági szakaszokat teljesítenek, valamint egy-egy állomáson márkatörténeti, autó- és típusismereten alapuló feladatokat kell végrehajtaniuk.

Az első Mercedes-Benz Classic Csillagtúrát 2003-ban rendezték, akkor 34 oldtimer rajtolt el, majd az évek során egyre nőtt a résztvevők száma, 2017-ben már 84 veteránautó teljesítette a túrát, amelynek végpontja akkor az egri Dobó téren volt.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Jelentett a Mercedes-Benz
  Átadták a Mercedes-Benz Academy Kecskemétet
  Elkészült az 1.000.000-dik Mercedes-Benz
  A Mercedes-Benz kilátása a Sziget nagyszínpadra
  Kitelepült az EFOTT-ra a Mercedes-Benz Gyár
  A Mercedes-Benz Cars újabb befektetése
  Újabb rekordév a magyarországi Mercedes-Benznél
  Ikonikus terepjáró a Hotel tetején

További hírek ebben a kategóriában

Miért érdemes a PGM Expert Könyv...
Ismerkedjünk meg a cabernet fran...
Lánybúcsú, ahogy az a nagykönyvb...
A pénzügyi likviditás fogalma, i...




Projektmenedzser
Főbb feladatok, munkák- ajánlati felhívás fogadása, műszaki ...
IT Manager
Feladatok: - Projekt menedzsment- Jelentések és projekt doku...