Az olcsó kivitelű játékokkal és mesehősökkel díszített képekkel azonban óvatosan kell bánni. Hiába az ár-érték aránya miatt jónak látszó darab, az igazi csalódás akkor fogja érni a vásárlót, mikor szembesül azzal a ténnyel, hogy a hőn áhított termék vagy mesefigura töredékében sem egyezik meg a bolti verzióval. A legnagyobb csalódás főként a gyermekeket érheti, hiszen ők még hisznek a világ jóságában.
Vászonképeken a mesehősök
Gyermekünket a bóvlik helyett meglephetjük
vászonképekkel is. Így is megjeleníthetjük a mesehősöket számukra, sőt, egyből dekoráció is kerül a gyerekszobába. Ráadásul sokkal helytakarékosabb megoldás. Az is biztos, hogy rászólni sem kell majd a gyerekre, hogy rakja helyükre a mesehősöket, hiszen azok a falon fognak lógni.
Ellenben abban biztosak lehetünk, hogy a gyermek az érkező vendégek kezét fogva azonnal a szobájába fogja vezetni őket, hogy az ő kedvenc mesehősét a falon megmutathassa nekik.
Gyermekünk egyik kedvenc mesehősével dekorálhatja a falát, de akár több mesehős is jól megfér egymással. A
mesehősök díszsorának a falon csak a gyermek fantáziája szabhat határt, de mint jól tudjuk, az határtalan.
Mesehősök begyűjtése
Szülőként a legnagyobb nehézséget mindig is a gyermek igényeinek a kielégítése okozza. Mert hát neki kell Aquaman, Harry Potter vagy bárki. Ezeket a szuperhősöket kevés valószínűséggel tudjuk az Oktogonnál a négyes hatos villamos megállójában lencsevégre kapni.
Erre van a mindenki nagyszerű segítségére a Google. Szerencsére ezen celebek jó minőségű fotóival is tele van a világháló. A Google szinte mindenre tudja a választ, de legtöbbször nem jól keressük azt. A keresőt a megszokott módon indítsuk el. A képtalálatok megjelenése után nyissuk meg az Eszközök/Méret beállításokat, és azon belül ki kell választanunk a "Nagyobb" lehetőséget. Ezzel a szűrési beállítással elértük azt, hogy csak a vászonkép minőséghez megfelelő képeket listázza ki a kereső a számunkra.
Ennek köszönhetően nem fog gyermekünk választása olyan képre esni, melyből a
VászonképSzalon munkatársai nem tudják a mesehősét vászonképen megjeleníteni. Te keresel, és a gyerek választ, aztán újra kezedbe veheted az irányítást, és a szoba, illetve a fal méretéhez képest kiválaszthatod az oda ideális méretű mesehős portét. Amint az első szuperhős beköltözik hozzátok, a gyermek majd rögtön szeretné a következőt is hazahozni.
Gyermeknap után, ha a gyermekünk vágyait már teljesítettük, gondolhatunk kicsit magunkra is. Lehet, hogy a nappaliban egyszerűen csak unalmassá vált az a sok éve a falon lógó drága festmény. A gyermekek fantáziavilága egy ilyen helyzetre is kínál megoldást nekünk, a
gyermekrajzokból művészi dekoráció készíthető, mely sokkal nagyobb kincs lesz annál az ódon festménynél vagy bármi másnál.