Hírek
21755 hír az adatbázisban
Ismét Tüű Péter lett Magyarország sommelier bajnoka
MTI + Marketinginfo.hu - 2019-03-07 12:46
PR

Immár másodszor nyerte el Tüű Péter (Arany Kaviár) a Magyarország sommelier bajnoka címet a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) által rendezett Magyar Sommelier Bajnokság budapesti döntőjében.

A második helyen Angermann László (Onyx), harmadikként pedig Evans Viktória (Caviar&Bull) végzett.

Az idei verseny elődöntőjének az egri vár adott otthont szombaton. Az első forduló résztvevői írásbeli és gyakorlati feladatokat oldottak meg, közülük három szakember jutott tovább a Gundel étteremben megrendezett döntőbe - közölte az MTI-vel a Masosz.

A döntőben induló sommelier-k többek között arról adhattak számot, hogy miként állják meg a helyüket olyan éttermi helyzetekben, amikor a pezsgőt kell felszolgálni és ételekhez italokat ajánlani, valamint különböző borokat és párlatokat is fel kellett ismerniük.

A neves szaktekintélyekből összeállt zsűrit Fabók Mihály örökös magyar sommelier bajnok vezette; a verseny fővédnöke Nagy István agrárminiszter, a főtámogató a Törley Pezsgőmanufaktúra volt.

Tüű Péter 2017-ben már megnyerte a Magyar Sommelier Bajnokságot, további két alkalommal pedig dobogós helyen végzett.

A döntőt megelőzően a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence-díjának 2018. évi nyertesei vették át a plaketteket és a főtámogatói ajándékokat Slezsák Zoltán elnöktől. A 2014-ben alapított elismerésben ezúttal a tokaji Holdvölgy Pincészet (termelő kategória), a Radovin (kereskedő), a csopaki Márga Bisztró (vendéglátó), Dékány Tibor (szakíró) és Sárkány Péter (oktató) részesültek.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség szakmai díjait
  Borszakértő ad eligazítást a Tescónál

További hírek ebben a kategóriában

Miben nyújt hatékony segítséget ...
A nemzetközi Lego-robotépítő ver...
Nemzetközi élmezőnyben a hazai C...
Lelepleződtek a jubiláló Open Ro...