Hírek
21995 hír az adatbázisban
Jelentős béremeléseket jelentett be több áruházlánc
MTI + Marketinginfo.hu - 2019-01-17 10:05
Kereskedelem

Jelentős béremeléseket jelentett be az Auchan és a Spar, kiemelve a versenyképes fizetések és az alkalmazottak megbecsülésének jelentőségét.

Az Auchan Retail Magyarország közleménye a nem vezető beosztású munkatársak alapbérének "lényeges mértékű" növekedésről ír, amelyhez emelkedő prémiumok és béren kívüli juttatások is tartoznak. Utóbbi a teljes munkaidőben dolgozóknál idén eléri a bruttó 91 ezer forintot. A francia tulajdonú vállalat élet- és balesetbiztosítást, egészségügyi szolgáltatásokat, vásárlói kedvezményt és részvényesi programot is kínál az alkalmazottainak. A cég vezérigazgatója fenntarthatónak és mindkét fél számára előnyösnek nevezte a 2019-es javadalmazási rendszert, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke pedig úgy véli, hogy a megemelt kezdő fizetések erősítik az Auchan versenyképességét - írták.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. összesen 7,5 milliárd forintnyi béremelést jelentett be 2019-re. A bérmegállapodásról szóló csütörtöki közlemény szerint a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben, valamint a logisztikai központokban a kezdő alapbér minimuma havi bruttó 220 ezer forintra nőtt. Vásárlói kedvezményt a Spar is kínál, emellett továbbra is biztosítja alkalmazottai számára a 13. havi juttatást és a hűségprogramot. Utóbbi évi 100 ezer forintról 120 ezer forintra nőtt, így havonta bruttó 10 ezer forint bérkiegészítést jelent, Szép-kártyára pedig a munkaviszony kezdetétől függően 40 és 100 ezer forint juttatást utalnak. Az osztrák áruházlánc azt tervezi, hogy létszámemeléssel enyhíti a kiemelt területeken dolgozók terhelését, magyarországi üzlethálózatának idei bővítésére és korszerűsítésére pedig 26 milliárd forintot különített el.

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. december 14-én jelentette be, hogy 10,88 százalékkal emeli a heti 40 órás munkaidőben dolgozó, kezdő pénztáros és logisztikai alkalmazottak fizetését, amely így havi 301 900 forintra nő. Bolti eladóik nagy része 30 órás munkahétben dolgozik, ami az Aldi szerint azzal magyarázható, hogy a jövedelmük így is versenyképes. A részmunkaidőt az áruházlánc is támogatja, mivel - mint írták- a munkavállalóknak így több szabadidejük marad.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Okoslakással jutalmazta vásárlói hűségét az Auchan
  Az Év Boltja díjat nyert az Auchan
  Újabb béremelés az Auchannál
  Beruházást tervez a SPAR, nem kivonulást
  Marad az erőteljes bérnövekedés idén az elemzők szerint
  Megegyezés született a 2019-es bérekről a SPAR-nál
  Januártól nő a kezdőfizetés az Aldinál
  A magyar munkavállalók 14 százaléka kap év végén 13. havi fizetést
  Béremelés a Lidl-nél

További hírek ebben a kategóriában

a Romlott az Audi eredménye
2019-07-29 10:28
Az amerikai kiskereskedelmi Walm...
Nőtt a Hasbro negyedéves bevétel...
Csökkent a Skoda személyautók el...
Szennyezett kutyaeledelt hív vis...




Projektmenedzser
Főbb feladatok, munkák- ajánlati felhívás fogadása, műszaki ...
IT Manager
Feladatok: - Projekt menedzsment- Jelentések és projekt doku...