A vállalat idén csatlakozott Magyarország legnagyobb átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjához, és ennek részeként látogatott meg Budapest mellett több vidéki nagyvárost is, ahol a komplex állapotfelmérésen túl az érdeklődők 30 életmód ponton egészségügyi és életmód tanácsadásokon vehettek részt. Szakemberektől kaphattak segítséget többek között azok is, akik a dohányzásról való leszokás legjobb módját, vagy éppen a számukra legmegfelelőbb sportot keresték, esetleg egyéb az egészséges életmódhoz kapcsolódó tanácsot szerettek volna kapni. A Danone életmódsátrában egészségtudatossággal, egészséges táplálkozással és az ahhoz kapcsolódó edukációs programokban lehetett részt venni a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének (MDOSZ) együttműködésében.
A debreceni esemény és az Élelmezés Világnapja azért is fontos, mert a Danone meggyőződése, hogy tudatos táplálkozással nem csak a saját életünket, de az egész világot is megváltoztathatjuk. Mégpedig úgy, hogy saját egészségünkön kívül arra is odafigyelünk, hogy segítsük a fenntartható élelmiszeripart és vízgazdálkodást. Így nem csak magunkért tehetünk, de bolygónkért is. Ezért hozta létre a cég új, nemzetközi stratégiáját, a 'One Planet, One Health' ("Egy életünk van és egy bolygónk") nevű programot, melyben a vállalat számos egysége vállal kötelezettséget például a termékfejlesztés vagy a környezetvédelem területén. A Danone célja, hogy partnereivel közösen tegyen a táplálkozásért és a bolygónk egészségéért, mert az egészséges életvitelhez a kiegyensúlyozott táplálkozás is elengedhetetlen, és ehhez egészséges környezet is szükséges.
"Mi a Danone-nál valljuk, hogy mindennapi jó közérzetünk szerves része a kiegyensúlyozott és egészséges táplálkozás, és ennek megóvásárért közösen tehetünk nap, mint nap" - mondta el Gyergyói-Szabó Anita, a Danone Magyarország Kft. külső kommunikációs menedzsere. - Mi a magunk részéről tavaly hat vállalást tettünk, mellyel előmozdíthatjuk a megfelelő táplálkozás ügyét. A saját gyakorlataink és termékeink folyamatos fejlesztése mellett arra is vállalkoztunk, hogy a helyi táplálkozási és egészségügyi igényeket is minél jobban megértsük. Ehhez járult hozzá a most záruló programsorozatunk is, amely során számos fogyasztóval találkoztunk, de a személyes találkozások mellett az átfogó egészségügyi állapotfelmérés majdani eredményei is nagyban segítik majd a törekvéseinket."