Hírek
23094 hír az adatbázisban
Egyre nő a fizikai munka elismertsége
Marketinginfo.hu - 2018-10-18 13:36
Kutatás

A korábbi évektől eltérően már közel sem tartják egyértelműnek a magyar munkavállalók, hogy a szellemi munka automatikusan magasabb fizetséget, vagy elismerést jelentene, mint a fizikai.

Az elmúlt két év a vállalatoknál is a kékgalléros dolgozók megtartásáról szólt, egy szakmunkás jelenleg átlagosan 19 százalékkal keres többet, mint egy irodai adminisztrátor - mutat rá egy új trendre a Profession.hu kutatása.

Tízből három válaszadó szerint szakmunkával többet lehet keresni átlagosan, mint egy irodai pozícióban, 38 százalékuk pedig nem lát releváns különbséget az általa tapasztalt keresetekben. Elismertségben még mindig a szellemi munka vezet, csupán 15 százalék gondolja úgy, hogy a fizikai munkásokat jobban megbecsülné a társadalom - harmaduk szerint viszont ebben sincsen már különbség.

Ez a trend valószínűleg annak is betudható, hogy a vállalatok 2017-ben és 2018-ban is kiemelt figyelmet szenteltek a fizikai munkásaik megtartására. A Global HR 2011-es felmérésben még csak a cégek 24 százaléka emelt fizetést emiatt, 2017-ben viszont már közel a felük (57%) jelölte ezt az indokot meg az emelések mögött.

2017-ben a vállalatok 39 százaléka egy alkalommal, 23 százalékuk két alkalommal is emelte a fizikai munkásaik fizetését. 2018-ban eddig a felük egy alkalommal, 14 százalékuk pedig már kétszer is adott emelést. Ez az egyre magasabb fluktuáció mellett azért is indokolt, mert a fizikai munkások több mint 90 százaléka tervezi, hogy nem csak munkahelyet, de pályát is vált a jövőben. A Profession.hu adatai szerint egy szakmai asszisztens, adminisztrátor, dokumentumkezelő, vagy személyi asszisztens átlagosan 19 százalékkal kap kevesebb nettó bért, mint egy szakmunkás.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Hogyan pályázhatunk sikeresen egy fizikai, segéd- vagy betanított munkára?
  Egy év alatt 11 százalékkal nőtt a fizikai átlagórabér
  A magyar munkavállalók szeretik, ha munkahelyük jótékonykodik
  A magyar munkavállalók stabilnak érzi a munkahelyét
  Min múlna a munkavállaló megtartása?
  Többet keresnek a fizikai dolgozók, mint egy éve
  17 százalékkal magasabbak a fizikai órabérek tavalyhoz képest
  Folytatódott a fizikai órabérek gyors emelkedése a második negyedévben is

További hírek ebben a kategóriában

Egyre telítettebb a munkaerőpiac...
A fiatalok 79 százaléka tart att...
A magyarok többsége nem tart a g...
A magyar felsővezető inkább magá...