A STABILO a point 88 színes tűfilcek népszerűsítése céljából egy kimondottan az Y és Z generációnak szóló kampányt indított a Republic Grouppal közösen.
A 360 fokos kampány lokális és adaptált tartalmaival mozikban, citylightokon, villamosokon, PPC és social media, illetve influencer együttműködéseken keresztül találkozhatnak a fogyasztók. A kampány egyszerre használ image-építő és termékelőnyöket közvetítő megoldásokat a főként egyetemista célközönség számára. A STABILO point 88 2018-as itthoni kampánya hazai fejlesztésű és adaptált tartalmakból áll, melynek üzenete: Az élet az, amit kihozol belőle, töltsd meg színekkel a mindennapokat. A koncepció alapüzenete a termékek sokszínűségét, valamint sokrétű kihasználhatóságát mutatja be.
"Szerettük volna, ha a point 88 kampány nemcsak a tűfilcek széles palettáját hozza közelebb a célközönséghez, hanem ezzel együtt közvetíteni tudja a brand ernyőüzenetét is, valamint azt az életérzést, amit a STABILO színes és sokoldalú márkaszemélyisége képvisel. A point 88 tűfilceket elsősorban az Y és Z generációnak szánjuk, akik számára az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az előttük álló tengernyi lehetőség közül kiválasszák a számukra legrelevánsabbakat és legértékesebbeket. A kampánnyal azt az üzenetet is szeretnénk hozzájuk eljuttatni, hogy csak rajtuk múlik, ezeket milyen színesen élik meg a mindennapokban." - nyilatkozta Pankotai-Háber Nikolett, a STABILO magyar leányvállalatának marketing menedzsere.
Az aktivitás-sorozat a mozikban futó videóval debütált április végén.
"Kultikus márkán dolgozni mindig felemelő érzés és hatalmas felelősség is egyben. A STABILO több mint 160 éve jelent egyet a minőségi íróeszközökkel, miközben soha, egyetlen percre sem felejtkezett el arról, hogy generációk jönnek és színeznek, generációk mennek és már egyre kevesebbet színeznek.
A GETthePOINT kampánnyal a 21. század fiataljai kerülnek fókuszba, azok, akik nem akarnak kimaradni semmiből, akik a legtöbbet akarják kihozni a mindennapjaikból, akiknek fontos, hogy az életet a paletta lehető legtöbb színével színezhessék ki. Tőlünk most kapnak hozzá egy inspiráló integrált kampányt és 47 fantasztikus színt." - tette hozzá Márton Szabolcs, a Republic Group kreatív igazgatója.
Az online kampány része a STABILO weboldalára készített GETthePOINT aloldal, valamint színes kreatívokkal induló PPC és social kampány is. Az erős közösségi média jelenlét a márka weboldalára és Facebook oldalára fejlesztett chatbot-al egészül ki. A kampány fő üzeneteit influencer marketing is erősíti - a Gulyás Lídiával (Lidiaontheroad) és a Kedves Üzenetek Mozgalommal való együttműködés részleteire a következő hónapokban derül fény.
Nemcsak az online- és közösségi felületeket, de a várost is megszínesítik a STABILO point 88 tűfilcei: augusztus második felétől a 47-es villamosról és számos citylight felületről köszönnek majd vissza a márka, Republic Group-al közösen megalkotott kreatívjai. GETthePOINT, az élet az, amit kihozol belőle - ebben a szellemben tervezte meg a STABILO az idei márka-aktivitásait is.