Hírek
21156 hír az adatbázisban
Pekingről készült fotók a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
MTI + Mediainfo.hu - 2018-05-10 12:18
Outdoor/indoor

Pekingről és Kínáról készült fotókat tekinthet meg a közönség a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér indulási szintjén - közölte a Budapest Airport Zrt. az MTI-vel.

A közlemény szerint a fotótárlatot a pekingi nemzetközi repülőtér állította ki a budapesti légikikötőben. A kínai repülőtér a világ egyik leggyorsabban fejlődő légiközlekedési csomópontja, amely tavaly majdnem 96 millió érkező és induló utast kezelt. Ezzel az amerikai Atlanta mögött a második legforgalmasabb repülőtér lett a világon, olyan csomópontokat maga mögé utasítva, mint Dubaj, Los Angeles vagy Tokió. A pekingi légikikötőben tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is fotókiállításon mutathatta be a magyar fővárost.

"Az elmúlt három évben a két ország közötti légi forgalom közel 80 százalékkal bővült. 2014-ben 90 ezer kínai utas látogatott Magyarországra, míg 2017-ben ez a szám már 230 ezerre nőtt" - idézi a közlemény a kiállítás megnyitóján beszédet mondó Szalay-Bobrovniczky Alexandrát, Budapest főpolgármester-helyettesét, aki szerint mindez nem csupán gazdasági jelentőséggel bír, hanem kulturális szerepe is óriási.

Az eseményen Han Cse-liang, a pekingi nemzetközi repülőtér vezetője azt mondta, a fotókiállítás hozzásegíthet ahhoz, hogy a budapesti utasok jobban megismerjék Pekinget és kedvet kapjanak a kínai főváros felkereséséhez. Magyarország változatlanul az első helyen szerepel a közép-kelet európai régióban a kínai befektetési célpontok között, ennek köszönhetően a légi kapcsolatok is megerősödtek - fűzte hozzá a közlemény szerint.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Csökkentette szén-dioxid-kibocsátását a Budapest Airport
  Elismerés a Budapest Airportnak
  A Müncheni repülőtér és a Lufthansa humanoid robot
  Új robotok az LG-tól
  Robotok a világ egyik legfontosabb repülőterén
  A Liszt Ferenc-repülőtér elismerésben részesült
  Új, reptéri info-rendszert indít a JCDecaux
  Reklámszerződést kötött az IAAC-vel a Budapest Airport
  Versenybe szállt az idővel a Scania

További hírek ebben a kategóriában

Kép: JCDecaux Hugo Boss a citylightokon
2018-12-14 12:40
Idén ismét jár a Mikulástroli
Cukorbomba az Árkádban
A Tesco álláslehetőségekkel tele...
A Coca-Cola karácsonyi karaván a...