Hírek
20369 hír az adatbázisban
125 milliós kistermelői forgalom a Magyar Ízek Vásárán
Marketinginfo.hu - 2018-03-08 13:05
PR

Mintegy 7500 látogató volt kíváncsi a Magyar Ízek Tavaszi Vásárára, ahol több mint ezer hamisítatlan hazai élelmiszer termékből tudtak válogatni az érdeklődők.

A Magyar Ízek Tavaszi Vásárának fő témája az Agrármarketing Centrum sertéskampányához kapcsolódóan a sonka- és hústermékek voltak, számos gazda jelent meg a friss füstölt árukkal, kolbászokkal, húsvéti csemegékkel. Emellett azonban a kézműves termelők a hazai finomságok legszélesebb skáláján mozogva kínálták portékájukat, összesen több mint ezer féle magyar terméket felvonultatva.

Szerencsére a közönséget még a tavasz eleji hideg időjárás sem tudta eltántorítani az eseménytől, a két nap alatt mintegy 7500 érdeklődő fordult meg a Várkert Bazárban a gasztronómiai és kulturális, illetve gyerekprogramokkal színesített mustrán.

"A helyszínen árusító kis- és őstermelők visszajelzése alapján mintegy 125 millió forint összegű vásárlás valósult meg a két nap alatt, amely teljes egészében visszaáramlott a magyar élelmiszergazdaságba. Nagyszerű érzés, hogy közreműködhetünk az eredeti forrásból származó, hazai kézműves finomságok népszerűsítésében, és a közönség pedig egyre inkább értékeli a törekvéseinket, a magyar termékeket" - hangsúlyozta Pap Krisztián, a Magyar Ízek alapítója.





NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Ismerős ízek Újratöltve
  Indul az ország első Food Truck Rally-ja
  Sikeres a Hajdúsági Magyar Ízek kampánya
  A magyaros ízek kedvelőit vette célba a McDonald's
  Magyar termékeket népszerűsítő cég alakult
  Magyar ízek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon
  Kézműves Magyar Ízek: új boltok nyílnak a vásár után
  Ismét lesz Kézműves Magyar Ízek Vására

További hírek ebben a kategóriában

Új kommunikációs ügynökség a RIF...
Átadták a gyulai Kézműves Sörfes...
Az Év vállalkozása lett az idén ...
Újabb szintlépésre készül a Magy...