Ismét kiírták az Art of Freedom művészeti pályázatot
MTI + Mediainfo.hu - 2017-12-20 14:57
Outdoor/indoor
Ötödik alkalommal hirdette meg Art of Freedom elnevezésű művészeti pályázatot a Sziget Szervezőiroda.
A pályázat célja a kezdetektől az, hogy támogassuk a magyar és külföldi tárgyalkotó művészek tevékenységét, illetve teret adjunk fesztiváljainkon az alkotások bemutatásának. A pályázatra 2018. február 15-ig lehet jelentkezni - közölte a Sziget sajtóirodája az MTI-vel. A felhívás szerint olyan feltűnő, elgondolkodtató, kiemelkedő, lenyűgöző, mulattató, megkerülhetetlen alkotás - szobor, installáció, dekorációs elem vagy funkcionális objekt - megtervezését várják a jelentkezőktől, amely pozitív üzenetével és vizuális erejével hirdeti "a szeretet forradalmát". 2018-ra olyan műalkotások koncepcióit várják, amelyekben visszaköszön az üzenet, amely szerint "a Love Revolution egy nagy, közös, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni: erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban". A művészektől annak ábrázolását is várják, hogy élhető Földet hagyjunk utódainkra, amelyben az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradnak, megszűnik az előítéletesség és a kirekesztés. A pályázati támogatás teljes keretösszege 35 millió forint. A szervezők célja, hogy ebből az összegből minél több nyertes pályamunka díszítse a Szigetet.
Kapcsolódó cikkek:
Frida Kahlo élményfestés a Szigeten
Az MVM installációkkal, játékokkal jelent meg a Szigeten
Igazi járműlegenda a Szigeten
Szőke Gábor Miklós szobrai a Szigeten
A Szerencsejáték pálya a Szigeten
Rekordméretű installáció készült használt gumiabroncsokból
A divat és az újrahasznosítás elve áll az ArtZone fókuszában
Casa BACARDÍ a Szigeten
Állatvédők a Sziget Fesztiválon
|