Black Friday – közel 3,5 millióan számítanak rá
Marketinginfo.hu - 2017-11-22 13:13
Kereskedelem
A Black Friday már tavaly bevette Magyarországot, idén pedig tovább nő a tét: 2017-ben több, mint 3,3 millió felnőtt magyar internetező tervezi, hogy vásárol Black Friday akciókban.
Ha minden tervezett vásárlás megtörténne, az akciókban realizálódó potenciális forgalom elérné a teljes tavalyi online kereskedelmi forgalom negyedét - derül ki az eNET Internetkutató friss, a napokban zajlott online kutatásából. Lecsap az országra a Black Friday
Alig, hogy a Black Friday betette a lábát Magyarországra, szinte azonnal gyökeret is vert: az internetezők körében szinte mindenki hallott már róla, és a vásárlók egyre nagyobb tömegét érinti. Tavaly közel 2,1 millió felnőtt magyar internetező vásárolt ezen akciókban, idén már meghaladja a 3,3 milliót azoknak a száma, akik tervezik, hogy akár online, akár offline módon, de igénybe veszik a kínált akciókat. A netezők számára a Black Friday is inkább online működik: a vásárlást tervezők fele mindkét módon vásárolna, de harmaduk csak online, és tizedük csak offline.
Bár nagy az a vásárlói tömeg, amit a Black Friday meg tud mozgatni, mégsem kíséri az akciókat erőteljes tudatosság. A legtöbben megnézik ugyan az akcióhoz kapcsolódó weboldalakat, boltokat, de négyből csak egy internetező készül előre átgondoltan, megtervezetten a leárazásokra. A netezők ötöde épp csak ránéz az akciókra, minden tizedik netezőt pedig hidegen hagyja a Black Friday.
Játék, ajándék, háztartásigép és konyhafelszerelés a sláger
Közeledik a karácsony, és ez rányomja a bélyegét a Black Friday-es vásárlásokra is, legtöbben játékot/ajándékot és háztartási gépeket, konyhafelszerelést terveznek vásárolni. Toplistásak még a szórakoztató elektronikai eszközökre és a ruházatra vonatkozó vásárlási tervek is. Öt potenciális Black Friday vásárlóból egy számít arra, hogy mobiltelefont, drogériai terméket/szépségápolási cikket, illetve könyvet fog majd vásárolni ezeken a napokon.
A TOP5 webshop, bolt, ahol Black Friday idején leginkább vásárolni terveznek az internetezők az eMAG, a MediaMarkt, az eDigital, a Mall.hu és a Tesco (az említések sorrendjében).
A teljes éves forgalom negyede?
A vásárlást tervezők átlagosan kb. 36 000 Ft értékben szándékoznak költeni a Black Friday napokon. Ez az átlagos költés a potenciális vásárlók számára kivetítve várhatóan nagyságrendileg 120 milliárd forintos forgalmat generálhatna - amennyiben valamennyi vásárlási terv megvalósulna. Csak összehasonlításképpen: ez a 2016-os teljes hazai online kereskedelmi forgalom (427 milliárd forint) 28%-át tenné ki!
Kapcsolódó cikkek:
Gyűjtői ritkaságok eladásai pörgették csúcsra a Vatera idei Black Fridayát
Tippek, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején
A Rejoy.hu a Black Friday-kampány első napján
Az eMAG Black Friday első órájában
Black Friday és karácsony – mire figyeljünk az online vásárlásnál?
Minden harmadik magyar Black Friday akcióban szerzi be a karácsonyi ajándékot
A Packeta megnövelt csomagméret-opcióval készül a Black Friday-re
Az Extreme Digital a Black Friday-en
Black Friday az Extreme Digitalnál
Black Friday: 2,1 millió vásárló hazánkban
Ötször annyit költöttünk Black Friday-kor, mint máskor
130 ezer oldallátogató az eMAG.hu-n
Az autókereskedők is black fridayeznek
Alvásról, evésről is lemondanak a Black Friday hívők
Közismert lett a Black Friday
|