Hírek
22112 hír az adatbázisban
Kávézót nyitott a Tiffany
MTI + Marketinginfo.hu - 2017-11-16 10:26
Márkák

A New York-i Tiffany ékszerbolt kávézót nyitott, ahol az Álom luxuskivitelben című film hangulatát kívánja megidézni.

Az Audrey Hepburn főszereplésével készült, 1961-ben bemutatott amerikai romantikus film eredeti címe ugyanis Breakfast at Tiffany's vagyis Reggeli a Tiffanynál, s a manhattani Ötödik sugárúton lévő nagyhírű és méregdrága ékszerbolt a film főszereplőjének kedvenc helye.

A világ talán leghíresebb ékszerüzletét 1837-ben alapította a Connecticut államból New Yorkba érkező Charles Lewis Tiffany. A bolt 1940 óta kínálja portékáit jelenlegi helyén, az Ötödik sugárút és az 57. utca sarkán. A nagyvilág számára igazán ismertté a film tette, melynek címében szerepel. Olyannyira, hogy amikor 1987-ben a cég az alapításának 150. évfordulóját ünnepelte, a jubileum tiszteletére megjelent könyv bevezetőjét Audrey Hepburn írta.

A négyemeletes luxusbolt legfelső emeletén elegáns és ugyancsak nem olcsó kávéház is várja a Tiffanynál reggelizni óhajtó kuncsaftokat. A Tiffany Blue Cafénak elnevezett kávézóban persze nemcsak reggel lehet fogyasztani. A kékre festett falak között kék bútorok várják a luxusra vágyókat, akiknek a kávét is kék pohárban szolgálják fel.

A reggeli Tiffanynál egyébként 29 dollárba, átszámítva csaknem 7800 forintba kerül; ehhez egy csésze kávé és egy kifli jár, és választható mellé vagy egy avokádós pirított kenyér vagy egy lazacos szendvics.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Megvásárolták a Tiffany ékszeripari vállalatot
  Kávé a világűrből
  Nőtt a Tiffany negyedéves profitja
  Különleges designer kávékapszulaékszer-kollekció
  Csökkent a Tiffany negyedéves profitja
  Újabb vidéki kávézó a legjobbak között
  Szerényen nőttek a Tiffany online eladásai
  Ügynökséget keres a Tiffany
  Illegális weboldalakat perel a Tiffany
  Elutasították a Tiffany fellebbezését az eBay-jel szemben

További hírek ebben a kategóriában

Magyar fejlesztésű fitneszgépet ...
Nagyszabású elektromobilitási of...
A Ford T-modell a Közlekedési Mú...
Erős évre számít a Kia az idén a...