Hírek
23200 hír az adatbázisban
Két új márkával bővül a Duna Autó Zrt. kínálata
Marketinginfo.hu - 2017-10-24 13:36
Márkák

2018 elejére teljesen megújul hazánk egyik legnagyobb autókereskedése a Duna Autó, az Autóváros.

Világszínvonalú Nissan-szalon

Az elsők között újult meg a Nissan-szalon, mely megnövelt kiállító területtel és látványos installációkkal várja az érdeklődőket. A new retail enviroment jegyében megújult márkakereskedésbe belépve az ügyfelek először egy kiemelt modellel találkozhatnak, a többi autó pedig körben, a szalon falai mellett kerültek kiállításra. Az átépítés során elhagyták a megszokott munkaállomásokat, helyettük középen impozáns asztalokat és székeket helyeztek el, ennek köszönhetően partneri kapcsolat jöhet létre a munkatársak és az ügyfelek között. Az új szalonban számtalan innovatív eszköz áll rendelkezésre a Nissan-modellek jobb megismerése érdekében, így az ügyfelek síkképcsöves televíziókon, valamint tableteken keresztül is több részletet tudhatnak meg a kiszemelt modellekről.

Kiteljesedik az Autóváros-koncepció

Idén az új Fiat-szalon is megépült és felszerelték a lehető legmodernebb technológiával. A Seat szalon is egy teljesen új, még jelenleg is építés alatt álló épületbe költözik az év végével. A felújítás részeként megújult kiállítói teret kap a Honda, a Hyundai, a Suzuki, a Volvo és a Kia is. A modernizálás során még teljesebbé teszik a jelenlegi autóváros koncepciót, vagyis a márkakereskedések közötti kényelmes átjárhatóságot. A felújítási munkálatok a márka független vizsgasort is érintették. Teljesen új, a mai modern kornak megfelelő vizsgaállomást építettek.

Két új márka

A munkálatok érintik a közösségi tereket is: a főépület mögötti részen gyönyörű park létesült, mely az ügyfelek és az ott dolgozók kikapcsolódását szolgálja. A Duna Autó Zrt. célja, hogy még családbarátabbá tegye telephelyét, ezért minden márkakereskedésben gyereksarokkal várják a kisgyerekekkel érkező szülőket. Az Autóváros saját étterme és kávézó terasza pedig várja a felüdülni vágyó ügyfeleket. Jelenleg is építés alatt van az a szalon, mely két új márkával egészíti ki a Duna Autó Zrt. kínálatát. 2018 januárjától Renault és Dacia modellekkel bővül az Autóváros.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Stratégiai együttműködést kötött a Duna Autó a CATL és a Xiaomi
  Sallai Sándor lett a Duna Autó Zrt. új kereskedelmi vezetője
  Élelmiszer adómány a Duna Autó-tól
  Ezredik autó a Duna Autó Zrt-nél
  Támogatás a Duna Autó-tól
  Összefogtak a hazai Seat kereskedők
  Végetért a Telekom - Duna Autó nyereményjáték
  Skoda versenyautót rajzoltak a gyerekek

További hírek ebben a kategóriában

Marketing Summit 2023: márkák, ü...
Hibrid divat, avagy a sneaker és...
A lakosság 95 százaléka rendszer...
A Miller Genuine Draft prémium s...