Hírek
23592 hír az adatbázisban
Almakampány indul az áruházláncokban
Marketinginfo.hu - 2016-11-02 10:12
Kereskedelem

Idén minden korábbinál szélesebb együttműködésben, a szakmai szervezetek és hét kereskedelmi áruházlánc bevonásával valósul meg a program.

Az Agrármarketing Centrum (AMC), a Földművelésügyi Minisztérium, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) együttműködésében induló alma promóciós kampányban hét áruházlánc - az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, a METRO, a SPAR és a TESCO - vesz részt.

Mint a promóciós kampányt indító sajtótájékoztatón Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár hangsúlyozta: "Az alma beltartalmi értékei alapján a legharmonikusabb és legkiegyensúlyozottabb összetételű gyümölcsünk. Ennek ellenére, míg a hazai almafogyasztás korábban évente mintegy 30 kg/fő volt, ma már ennek csak a fele".

Lipcsey György, az AMC ügyvezetője elmondta: "Évek óta rendszeresen szervezünk alma fogyasztásösztönző kampányokat, de örvendetes, hogy idén minden korábbinál szélesebb együttműködésben, a szakmai szervezetek és hét kereskedelmi áruházlánc bevonásával valósul meg a program. A promóció célja nem csupán az, hogy felhívja a figyelmet a helyi termékekre, ösztönözze a fogyasztást, hanem bemutassa, hogy milyen sokféleképpen használható fel az alma és milyen változatos almafajták vannak. Külön öröm, hogy - ahogyan a nyári dinnye fogyasztásösztönző kampánynál is - egyre több kereskedelmi áruházlánc csatlakozik, és nemcsak aktívan részt vesz a kóstoltatásokban, de saját kommunikációs csatornáin keresztül is támogatja a közös célok elérését."

A kampányban résztvevő hét kereskedelmi áruházlánc - az ALDI, az Auchan, a CBA, a Lidl, a METRO, a SPAR és a TESCO - egyöntetűen elkötelezett a hazai beszállítók, termékeik, illetve azok népszerűsítése iránt. Az áruházláncok budapesti és vidéki üzleteiben 2016. október 27-től december 10-ig, hét héten át lehet kóstolni, megismerni a kiváló minőségű hazai almákat.






NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Sikeres az almakampány
  Több alma eladással kalkulál a Tesco
  Almakóstolás a Tesco-ban

További hírek ebben a kategóriában

Édes trendek az ünnepi időszakba...
Ahonnan az amerikai koktélkultúr...
Átütő eredmények páratlan termék...
Egy ajándék nem a magas ártól le...