A Duna Autó Zrt. "Rajzolj magadnak versenyautót" pályázatán meghívásos alapon vehettek részt a III. kerületi, illetve a Budapest környéki települések iskolái. A felhívásra közel 80 pályamunka érkezett, összesen legalább 15 különböző oktatási intézményből. A győzteseket Facebook-szavazás alapján választották ki, ennek megfelelően korcsoportonként (1-3. osztály, 4-6. osztály, 7-8. osztály) egy-egy nyertes csapat kerülhetett ki. A beküldött pályamunkákra 2016. március 7 -13. között lehetett szavazni.
A pályázat fődíja nyertes csapatonként egy Fabia kidekorálása volt, a korábban feltöltött pályamunkák alapján. A győztes csapatok tagjai emellett Herczig Norbert magyar rally bajnok aláírásával ellátott bögrét, valamint emléklapot, ajándékcsomagot kaptak emlékbe. A három legtöbb szavazatot összegyűjtő iskola egyenként bruttó 250 000 forint értékű nyereményben részesült. A megvalósult rajzpályázat első eseménye volt a Duna Autó Zrt., helyi közösségeket érintő, átfogó társadalmi felelősségvállalási programjának az "Óbuda szíve" kezdeményezésnek.
A 1-3. osztályosok között a Bárczi Géza Általános Iskola, míg a 4-6. osztályosok között az Óbudai Szent Péter és Pál Szalézi Óvoda és Általános Iskola, a 7-8. osztályosok között pedig a Zipernowsky Károly Általános Iskola tanulói bizonyultak a legjobbaknak.
Az iskolák elsősorban fejlesztésekre fogják költeni az elnyert összegeket. "Nagyon örülök annak, hogy a győztes iskolák között lehettünk. Ez egy nagyon jó élmény volt a gyerekek számára, másfelől pedig kifejezetten jól jött intézményünk számára ez a nagy összegű nyeremény. Az elnyert pénzből az iskolaudvar játékait szeretnénk fejleszteni annak érdekében, hogy a szabadidős tevékenységek megfelelő színvonalon biztosítottak legyenek" - jegyezte meg Sisa Péterné, a III. kerületi Bárczi Géza Általános Iskola igazgatónője. "Nagyon szeretnénk egy projektort, így várhatóan erre használjuk fel az elnyert összeget, emellett bízunk benne, hogy ebből a forrásból még rajzeszközöket is tudunk vásárolni" - tette hozzá Horváth Bors Rudolfné, a Zipernowsky Károly Általános Iskola igazgatója.
"Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az iskolák részéről, hiszen az elnyert összegeket mindenhol fontos fejlesztésekre tudják fordítani, a gyerekek pedig nagyon élvezték az autók kifestését, illetve a rajzok elkészítését. A helyi szintű társadalmi felelősségvállalás fontos célkitűzés cégünk számára, így a jövőben újabb, a helyi közösségeket támogató programokat valósítunk meg" - mondta el Szabó Emese, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi igazgatója.