Hírek
22763 hír az adatbázisban
Közös fellépés a reklámpiaci bizonytalanság ellen
Marketinginfo.hu - 2015-09-07 10:05
Egyéb

A júliusban módosított állami költségvetés egyik fejezete alapjaiban írta át a reklámipar eddigi évtizedes működését, a reklámpiacon bizonytalanság alakult ki.

A tisztánlátás érdekében a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége, a Magyar Reklámszövetség és a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete és az IAB Hungary közös, az új jogszabályok értelmezését segítő dokumentumot készített, nemzetközi jogi szakértők bevonásával.

A reklámtörvényt módosító rendelkezések 2015. július 4-től hatályosak, azzal, hogy a 2015. június 19. napjáig már megkötött szerződéseket szeptember 30-ig kell annak megfelelően módosítani.

A szakértői anyag szerint reklámközvetítő (médiaügynökség) akkor szerződhet reklámközzétevővel (médiatulajdonossal), ha arra a reklámozó (ügyfél) kifejezetten, a közöttük létrejött szerződésben felhatalmazza. Azaz, a médiaügynökségek továbbra is közvetlen szerződéses kapcsolatban állhatnak a médiatulajdonosokkal, amennyiben a reklámközvetítésre irányuló szerződésben az ehhez elengedhetetlen jóváhagyással bírnak az ügyfeleiktől.

Mindez igaz a számlázás és számlabefogadás kapcsán is, azaz ha egy reklámközvetítő (médiaügynökség) a fentiek szerint jogosult volt a reklámközzétevővel (médiatulajdonossal) történő szerződéskötésre, úgy a számlát a részére kell kiállítani, annak megfizetése őt terheli, majd a transzparencia biztosítása és az összes, általa kapott árengedmény átadása mellett azt jogosult és köteles a reklámozó (ügyfél) részére továbbszámlázni.

Az új szabályok szerint az időszakos, mennyiségi vállaláshoz kötött kedvezmények, bónuszok (pl. AVB), továbbra is fennmaradhatnak, azokat, mint árengedményt kell átadni a reklámozó részére.

A reklámközvetítőket - függetlenül attól, hogy a szerződéskötésre saját nevükben jogosultak-e vagy sem - amennyiben a reklámozó és reklámközzétevő közötti eljárásban, a reklám közzétételére irányuló szerződés megkötésének elősegítésére vonatkozó tevékenységet nyújtanak (így pl. tervezéssel, áralkuval, vásárlással kapcsolatos tanácsadással közreműködtek a szerződéskötés elősegítése érdekében), a reklámozótól a reklám közzétételi díjának 15%-ára jogosultak. A médiaügynökségeknek, mint reklámközvetítőknek tehát a reklámközvetítési tevékenységre vonatkozóan az ügyfelek egységesen 15%-os díjat kötelesek fizetni.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Jól áll a hazai digitális reklámipar
  A MAKSZ üveggömbje: lesz-e egyáltalán reklám?

További hírek ebben a kategóriában

Az Airbus újranyitotta gyárait
Elhunyt Jack Welch, a General El...
Kutyaellenes kampány Iránban
Megállapodott az Audi és a szaks...




Értékesítő
A Műhelysor Kft. építőanyag kereskedelemmel foglalkozó cég értékesítő kollé...