Hírek
22661 hír az adatbázisban
Bringásbarát a K&H
Marketinginfo.hu - 2015-06-03 13:05
CSR

Második alkalommal nyerte el a kormány Kerékpárosbarát Munkahely díját a K&H. A csoport dolgozóinak több mint 10%-a jár rendszeresen biciklivel munkába.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Kerékpáros Magyarország Szövetséggel együttműködésben 2015-ben kilencedik alkalommal hirdette meg a Kerékpárosbarát Munkahely pályázatot, amellyel arra igyekeznek ösztönözni a vállalkozásokat, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával és aktív szemléletformálással tegyék vonzóbbá a biciklis közlekedést.
A K&H immáron második alkalommal vehette át a Kerékpárosbarát Munkahely címet. Különösen fontosnak tartják, hogy dolgozóik sportos, egészséges életet éljenek, és az ehhez szükséges feltételek létrehozásával igyekszik a bank hozzájárulni a teljes élet megteremtéséhez.

Belső felmérésük szerint a munkatársak több mint 10%-a jár kerékpárral munkába, köztük több felsővezető is, a mintegy 4000 dolgozóból. Ők tavaly együtt összesen megközelítőleg 500.000 km-t tettek meg biciklivel, kizárólag munkába járási céllal.

A bank budapesti székházában 216 kerékpárt lehet elhelyezni a tárolókban, és további 40 férőhely létesítését tervezik a közeljövőben, nemcsak a közel 2000 itt dolgozó munkatárs, hanem a látogatók számára is. A kerékpártárolók mellett számos zuhanyzó és öltöző várja a munkába bicikliző kollégákat, illetve kerékpárjavító eszközök is rendelkezésükre állnak.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Ezért kell tekerni a biciklit (x)
  Ismerd meg a biciklis védelem nagyját, tudj meg többet az Abus márkáról! (x)
  A bringásokat jutalmazta a MÁV
  Megjelent a K&H fenntarthatósági jelentése
  Így dolgoznának szívesen a magyarok
  Sokszínű munkahely a K&H
  Biciklis programot indított a Diageo
  Ezren bringáztak a beteg gyerekekért
  Meghosszabbítják a Mol BuBi nyilvános tesztelését
  2 tonna széndioxid-kibocsátást váltottak ki a telekomosok
  A magyarok több mint egyharmada ült át kerékpárra
  Dolgozói kerékpárkölcsönzőt indított a Telekom

További hírek ebben a kategóriában

Különleges, fenntartható működés...
Fenntartható lean szemléletmód
A BorsodChem elnyerte az EcoVadi...
Játékok és 1,2 tonna tartós élel...