Hírek
23639 hír az adatbázisban
Családbarát munkahely a Telekom
Marketinginfo.hu - 2015-05-18 11:09
CSR

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kihirdette a Családbarát Munkahely pályázat győzteseit. A Magyar Telekom a kisgyermekes szülők peer-mentoring tervével került be a nyertesek közé.

A pályázaton több mint 500 jelentkező közül - nagyvállalati kategóriában - 6 cég kapott díjat. A pályázat célja olyan családbarát munkahelyek kialakításának támogatása, amelyek elősegítik a munka és magánélet összeegyeztetését, a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.

A Telekom a Mi, mamák mondjuk - Kismama, apuka peer-mentoring koncepció tervével érdemelte ki a díjat. A program lényege a vállalat jelenlegi mentoring keretrendszerére épülő peer-mentoring lehetőség kialakítása. Ez a rendszer olyan mentorpárok egymásra-találását segíti elő, akiknek az élethelyzete hasonló, azaz kisgyermekes szülők. A mentori szerepkörben a már legalább fél, de még legfeljebb 3 éve visszatért munkavállaló mentorálja majd a visszatérést fontolgató, vagy frissen a munkába visszatért kollégát.

Somorjai Éva a vállalat HR vezérigazgató-helyettese a cím elnyerése kapcsán elmondta: "Folyamatosan dolgozunk olyan innovatív kezdeményezéseken, amelyekkel támogathatjuk a kisgyermekes kollégáink visszatérését a munka világába, hiszen fontos részét jelentik annak a sokszínű csapatnak, mely cégünk sikerének záloga."

A Magyar Telekom felelős munkáltatói törekvéseit már korábban is több elismeréssel jutalmazták.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Hogyan választunk termékeket a babáknak? (x)
  Létezik az ideális anyabarát munkahely ma Magyarországon?
  A kisbabád első járművét keresed? (x)
  Mire jó az Élet Mentor Program?
  Családbarát vállalkozásokat díjaztak
  Családbarát vállalkozásokat díjaznak
  Újra a BT az Év Családbarát Vállalata
  Családbarát vállalatokat díjaztak
  A Telekom versenyt ír ki Big Data alapú megoldásokra
  Megjelent a Telekom fenntarthatósági jelentése
  Elismerések a Telekom HR-nek
  Családbarát díjas a dm
  Családbarát címet nyert a Telekom
  Dobogós fenntarthatóságban a Magyar Telekom
  Magyar Telekom: ”sétálj bele egy könyvbe”
  Szívbeteg gyerekeket támogatott a Magyar Telekom
  A Telekom ismét díjazza a felelősen működő vállalatokat
  Családbarát munkahely lett a Magyar Telekom
  Fogyatékosság-barát munkahely lett a Magyar Telekom

További hírek ebben a kategóriában

Kihirdették a K&H a fenntartható...
Több mint 35 millió forintot ado...
Az idei Adni Öröm! karácsonyi ad...
Év végi díjeső és tudatos felelő...