Hírek
21141 hír az adatbázisban
Telekom,T-Systems: megújuló gyakorlati program
Marketinginfo.hu - 2014-12-17 14:35
Karrier

Összevonja gyakorlati programját a Telekom és a T-Systems, amelyre a korábbiakkal szemben már egész évben toborozzák a diákokat.

A Magyar Telekom Nyrt. és a T-Systems Magyarország Zrt. február 1-től összevonja az aktív, nappali hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákokat célzó gyakornoki programját. Az egyesítéssel egyidőben mintegy 500 fiatal vehet részt a programban.

Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes elmondta: "Azzal, hogy a vállalatcsoporton belül egységesítettük a gyakornoki programot, a hallgatók még többféle területen próbálhatják ki magukat, és újabb, hosszabb távú tapasztalatszerzési és pénzkereseti lehetőségek nyíltnak meg előttük."

A korábbi gyakorlattal ellentétben, nemcsak félévente, hanem egész éven át, folyamatosan lehet jelentkezni a Telekom Csoporthoz gyakornoknak. A diákok két módon pályázhatnak; egyrészt, ahogy eddig is tették, feltölthetik adataikat a vállalat honlapján elérhető általános adatbázisba megjelölve azt, hogy milyen területen szeretnének dolgozni. Másrészt mostantól konkrét pozíciókat is meghirdet a cég, amelyekre célzottan, a megadott pozíció leírása alapján lehet pályázni.

A jelentkezéseknek továbbra is általános feltétele a legalább középszintű angol nyelvtudás. A megújult programban a gyakornokok minimum 3 hónapig, maximum akár az aktív hallgatói jogviszony végéig dolgozhatnak a cégnél.

Az egyetemi tanulmányokkal összeegyeztethető, rugalmas munkaidőben heti minimum 20 órát kell teljesíteni a diákoknak, de az üzleti igények szerint ennél akár magasabb óraszámról is lehet szó, ami magasabb fizetéssel is jár. A legjobb munkaerőnek bizonyuló hallgatókat a Telekom kiemeli és egy három lépcsős programban feljebb kerülhetnek a gyakornoki ranglétrán.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Új vezérigazgató-helyettes felel a kkv szolgáltatásokért
  Most épül a digitális jövő
  Gyakorlat a SPAR-nál
  Elismerések a Telekom HR-nek
  Névadó szponzor lett a Telekom
  Katedrán a Telekom
  Tudatosabban költünk telekommunikációra
  Innovációs versenyt hirdet az EFH
  Egyszerűsíti irányítási struktúráját a Telekom
  Kiderült, kik az ügyfélkiszolgálás legjobbjai
  Új taggal olvad össze a T-Systems

További hírek ebben a kategóriában

Új vezetők a Dachser Hungary élé...
Új igazgató a Magyar Sörgyártók ...
Új CEO a magyaroszági Publicis G...
Magyar szakember kerül a Danone ...