Hírek
23639 hír az adatbázisban
Hazai vállalkozásokat népszerűsítő mobiloldalt indított a Telekom
Marketinginfo.hu - 2014-09-10 16:52
Mobilmarketing

A Telekom ma délutáni, a budapesti Bródy Stúdióban tartott sajtóeseményének fő témája a közösségi megosztáson alapuló gazdaság volt.

A távközlési szolgáltató szerint az új életforma kialakulásában kulcsszerepe volt a telekommunikációs hálózatoknak és okos eszközöknek, és az erre épülő vállalkozások sikere is nagyban függ tőlük - olvasható a vállalati közleményben. Ezért a hazai vállalkozások népszerűsítésére mobil eszközökön is elérhető platformot hozott létre. A rendezvényen többek között megszólalt a piac talán legismertebb szereplőjének számító AirBnb regionális igazgatója, Christopher Cederskog is.

A közösségi gazdaság olyan üzleti modellt takar, amely a források, eszközök megosztására épül, lehetővé téve a felhasználóknak, ügyfeleknek, hogy akkor használjanak valamit, amikor épp szükségük van rá, mindezt anélkül, hogy meg kelljen vásárolniuk. A szélessávú internetnek köszönhetően az akár azonnali igények találkozhatnak az aktuális kínálattal, ráadásul sokkal nagyobb tömegek számára, strukturált formában válnak elérhetővé a megosztást lehetővé tevő platformok. Ma már a GPS-funkciós okostelefonok segítségével pontosan láthatjuk, hol parkol a kölcsönzésre váró autó, a közösségi oldalaknak köszönhetően megnézhetjük előre, hogy kinek az otthonában töltünk pár napot, a fizetés és a számlázás pedig a közvetítő biztonságos felületén keresztül történik. A közösségi gazdaság kibontakozásában fontos szerepet töltenek be az online szerveződő közösségek, amelyeket egymás iránt szolidáris, egymást segítő emberek hoztak létre, továbbá a tulajdonunkban lévő termékek jobb kihasználásának igénye, hiszen a meglévő javak hatékony kihasználása csökkenti a túltermelés veszélyét és ökológiai lábnyomunkat is.

A modell létjogosultságát bizonyítja, hogy egyre több területen születnek ilyen vállalkozások és világszerte egyre többen vallják, hogy nekik nem feltétlenül fúrógépre van szükségük, csak egy lukra a falban. Bár a globális közösségi gazdaság egy új és feltörekvő piac, méretét ma már több mint 530 milliárd dollárra becsülik. Jelenleg világszerte több mint 9000 vállalat tevékenykedik a közösségi megosztás területén. A talán legszélesebb körben ismert Airbnb egy globális közösségi piactér, amely összeköti az autentikus, minőségi szállásra vágyó utazókat az egyedi elhelyezést kínáló vendéglátókkal. "Csak az idén több mint 10 millió vendéget szolgáltunk ki, ezzel több mint 20 millióra növelve a 2008-as indulásunk óta elhelyezett vendégek számát. Ezzel a közösségi gazdaság egyik vezető szolgáltatójává váltunk" - közölte Christopher Cederskog, az Airbnb regionális igazgatója.

A BlaBlaCarnak, amely egy közösségi platform segítségével hozza össze az üres helyekkel rendelkező autósokat az ugyanoda igyekvő autóstopposokkal, szintén jó esélyei vannak, hogy globális szereplővé nője ki magát. "A több mint 10 millió aktív felhasználó 12 országból és a havi több mint 2 millió utas azt jelzi, hogy vállalatunk globális igényt elégít ki: az olcsó és fenntartható személyszállítás iránti keresletet. A BlaBlaCar használatával az autósok üzemanyagot takarítanak meg, az utasok pedig töredékét fizetik az útiköltségnek, amit a repülő- vagy vonatútért fizetnének. Magyarországra mint nagyon érdekes piacra tekintünk, terveink között szerepel, hogy rövidesen minden közép-kelet európai országban megvessük a lábunkat" - nyilatkozta Christian Schiller, a BlaBlaCar PR és ügyfélkapcsolati menedzsere a német, osztrák és svájci piacokon.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Digitális borlap a Telekomtól
  Családbarát címet nyert a Telekom
  A Telekom harmadik negyedéves eredményei
  Megbírságolták a Telekomot
  Gyümölcsosztó szerkezettel rukkol elő a Telekom
  Közösségi e-könyv írást indít a Telekom
  Átadták az üzleti app díjakat
  Delfin Díj a Telekomtól
  Tartalommarketing ügynökséget indít a Telekom
  Telekom-FTC együttműködés az utánpótlásért
  A+-os a Telekom
  Telekom: enyhén csökkent a bevétel és az eredmény
  CRM alkalmazás nyerte a Telekom versenyét
  Jelentős leépítés a Telekomnál
  A Telekomnál a német kosárliga
  Telekom: mozgásban a segítség
  Teqball bajnokságot hirdet a Telekom

További hírek ebben a kategóriában

Új ingyenes applikáció segíti az...
Tippek profi Instagram Storykhoz...
Mi mindenre hasznosíthatók a mod...
Megfontolandó dolgok telefonszer...