Hírek
23592 hír az adatbázisban
Nyitottabb szervezet lenne az MMSZ
Marketinginfo.hu - 2013-12-20 12:02
Egyéb

Nemrég új elnököt-, illetve alelnököt nevezett ki a Magyar Marketing Szövetség, Hinora Ferenc és Papp-Váry Árpád személyében. Lapunk a szervezet új vezetőit kérdezte a szándékokról és a tervekről.

Marketinginfó: Bejelentésük szerint eltökélt szándékuk, hogy nyitottságot, kezdeményezést, aktivitást mutassanak a szakma irányába. Min változtatnának elsősorban?

Hinora Ferenc: A Magyar Marketing Szövetség ezidáig is kimagaslóan aktív szakmai szervezetnek számított, ám mi szeretnénk szakmaközi téren is még aktívabbá tenni. Célunk, hogy mindennapos párbeszéd alakuljon ki - lehetőség szerint- a teljes marketingszakma és a szövetség között. Sűrűbbé tennénk az interakciókat az üzleti szféra, a társszövetségek és a média irányában egyaránt. Ezen kívül az oktatási szegmenssel való együttműködést is kiemeltnek tartjuk, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy kik lesznek a jövő marketingesei. E téren erősségünk, hogy az MMSZ -en belül többen is ebben a szférában tevékenykednek.

Marketinginfó: Milyen irányokban építenék szakmai partnerséget?

Hinora Ferenc: Elsősorban az ágazaton és a társszakmákon belüli együttműködést erősítenénk számos szakmai szövetséggel. Ezen a téren a kommunikációs támogatást tartjuk kiemeltnek, például a partnerek eseményeinek kommunikálását.

A másik -ezidáig nem kiaknázott- irányunk lenne, hogy teljesen más piaci szegmensekkel is együttműködést alakítsunk ki, hiszen számtalan ágazatban- például az autóiparban, a banki- az ingatlan- és az élelmiszerszegmensben- is dolgoznak marketingesek. Nyitnánk többek között az iparkamarák felé is, és ami eddig nem volt, ágazatspecifikus workshopokat is tető alá hoznánk. Ezzel együtt szándékunk, hogy növeljük az MMSZ workshop-jainak számát- a jövőben évente 5-10 ilyen eseményt tartanánk meg.

Marketinginfó:Melyek lennének a kapcsolatépítés fő eszközei?

Papp-Váry Árpád: Hangsúlyosnak tartjuk kommunikációs aktivitásaink erősítését. Ennek keretében nemrég megújítottuk hírlevelünket, amelyet szakmai médiumként kívánunk működtetni- egyfajta bázist építve a későbbiekben. Újításként tagjainknak PR megjelenést is biztosítanánk a hírlevelünkben, ezen kívül nem csak szövetségi információkat, hanem más szakmák híreit is megjelentetnénk e platformon.
Szintén újítás, hogy január második felére átalakul a szövetség honlapja, amely az új hírlevelünk arculatát fogja tükrözni. Az új website-nak letisztultabb, modernebb dizájnt kölcsönzünk, strukturáltabbá, átláthatóbbá tesszük a tartalmi menüpontok felépítését. A változtatások sorában Facebook felületünket is megújítjuk.

Emellett fontosnak tartjuk a networking-et- tehát azt, hogy tagjaink egymás közötti kapcsolatépítésére is nagyobb lehetőséget biztosítsunk. Több új aktivitást is tervezünk majd, mert úgy látjuk, hogy a már jól kiforrott MMSZ brand mögött számos olyan hatékony tartalom van, amely nem mindig látható a többi szereplő előtt. Például sok fiatal marketinges van, aki nem tud rólunk semmit, vagy még ha ismeri a szövetséget, nem tudja miért jó annak tagjává válni.

Terveink közt szerepel továbbá a brand- védelem érdekében való kampányolás, hiszen sok olyan szereplő van, amely saját hitelesítése érdekében használja az MMSZ nevét, anélkül, hogy kapcsolata lenne a szervezettel.

Marketinginfó: Az MMSZ szervezeti változásaiban kulcsmomentumnak tűnik a fiatalítás és a fiatalok felé való nyitás. Körvonalazódott-e már, hogy milyen új projekteket terveznek?

Papp-Váry Árpád: Nemcsak, hogy körvonalazódott, de már több, a fiataloknak szóló rendezvényt szerveztünk, együttműködésben a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvánnyal és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolával. Ezek elsősorban azt mutatják meg, hogy ha valaki saját, startup vállalkozáson gondolkodik, mire érdemes odafigyelnie. Természetesen startupok esetében kulcsmomentum a marketing, a nemzetközi piacra lépés, így erre külön kitértünk.

A későbbiekben más főiskolákon, egyetemeken is tervezünk hasonló előadásokat. De másképp is bejutunk a padsorokba és a fejekbe: a 2014-es évben a Marketing Szövetség három elnökségi tagjának is jelenik meg (tan)könyve az Akadémiai Kiadónál. Fontos az ifjú tagok belépése is az MMSZ-be, így hallgatói jogviszonnyal rendelkezők számára kedvezményes az éves tagdíj.

Marketinginfó: A belső munka hatékonyságát a tagozati munka felfuttatásában látják...

Hinora Ferenc: A tagozatok a marketingszövetség egyik legjelentősebb pillérei, amelyeknek innovatív szakmai műhelyként kell működniük. A jövő év elején a szövetség két új - a sport- illetve az agrár- és élelmiszer marketing tagozat- beindítását tervezi, ám rajtuk kívül még több új tagozat megalapítását is elhatároztuk.

Célunk továbbá az is, hogy növeljük az MMSZ tagságát- egyéni és vállalati szinten egyaránt- tagjaink számára pedig sok új szolgáltatást vezetnénk be.

Marketinginfó: Mi a helyzet a konferenciákkal?

Papp-Váry Árpád: A konferenciapiacon a jövőben két rendezvénnyel: az Országos Marketing Konferenciával és az idén debütált Digital Hack eseménnyel leszünk jelen. Utóbbi esetében igyekszünk olyan témákat feszegetni, amelyek más hasonló jellegű konferenciákon nem kapnak helyet. Nem célunk ugyanakkor, hogy a rendezvényt egy Internet Hungary-hez hasonló volumenű eseménnyé tegyük.

Csak technikai jellegű változtatás lesz, hogy 2014-től végelegesen tavaszra időzítjük a Digital Hack-et, míg novemberben rendezzük meg az MMSZ konferenciákat.

Marketinginfó: Véleményük szerint milyen a marketingszakma megítélése? Változtatnának e rajta?

Hinora Ferenc: A szakma hírnevének nem tett jót a felsőoktatáson kívüli "marketing" név alatt futó számtalan gyorstalpaló jellegű tanfolyam megjelenése. Ezek sokakban ültették el a "marketinghez mindenki ért" tévhitet, miközben a valóság az, hogy ebben a szakmában nem csak a kellő elméleti ismeretek elsajátítására, hanem a helyes gyakorlati alkalmazásra is évekre van szükség. Ezért szükségesnek tartanám, hogy a szakma jobban láttassa magát- és nem pusztán gyakorlati tevékenységét, hanem eredményeit is.

Meglátásom szerint a hazai nagyvállalatoknál már kialakult a megfelelő marketingkultúra, a KKV- szektorban azonban ez még nem jellemző. Ezért az MMSZ egyik fontos célcsoportja a kis-és középvállalati szegmens, lényegesnek tartjuk, hogy a piaci szereplőket marketingre képezzük.

A nagyvállalatoknál marketingterületen is létezik a képzést követő gyakornoki rendszer. A KKV szektorban azonban előfordul, hogy megfelelő elméleti tudás és tapasztalat nélkül alkalmaznak "szakembereket".

Kiss Gergely



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Megjelent dr. Papp-Váry Árpád \'Országmárkázás\' című könyve
  Újabb szintlépésre készül a Magyar Marketing Szövetség
  Újraválasztották Hinora Ferencet, a MMSZ elnökét
  Marketing nélkül nincs értékesítés
  Jubilált a Marketing Szövetség
  Márkázott szórakoztatás
  Rendhagyó Közgyűlést tartott a Magyar Marketing Szövetség
  A növekedés titka- új workshop az MMSZ-nél
  Új alelnök az MMSZ-nél
  Sportmarketing Tagozat indul az MMSZ-ben
  Új elnök az MMSZ élén
  "A pozícionálás eszköztára"- újabb workshop az MMSZ-től

További hírek ebben a kategóriában

r Bírság a Ryanairnek
2023-10-13 10:14
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és...
Újrainduló gyártás, új termékek ...
Az Airbus újranyitotta gyárait
Elhunyt Jack Welch, a General El...