Hírek
23526 hír az adatbázisban
Birskörtepárlat lett idén Magyarország Legjobb Pálinkája
Marketinginfo.hu + MTI - 2013-12-05 14:44
Promóció

A Brill Pálinkaház birskörtepárlatát választották 2013-ban az ország legjobb pálinkájává.

A győztes egy palackját a csütörtöki Szent Miklós Pálinka Ünnepen helyezték el a Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMGM) vitrinjében az elismerést korábban elnyert párlatok közé.

Idén csaknem négyszáz mintát küldtek be a hazai pálinkafőzdék, és a húsztagú zsűri az eddigiekhez képest végül egy új gyümölcs párlatát választotta - jelentette be Stégermájer Károly versenyigazgató a pálinkaünnepen megtartott díjátadón.

Krizl Edit, a Brill Pálinkaház vezetője felidézte, hogy három évvel ezelőtt irsai olivér szőlőpálinkájukkal nyerték el a rangos elismerést, míg az idei verseny utolsó, harmadik körében birskörte párlatuk a Brill egy másik tételével, egy érlelt törkölypálinkával versenyzett. A Szekszárd melletti pálinkaház 2003 óta indul sikerrel versenyeken, pálinkáik mellett zöldségpárlataikat is nevezni szokták.

Fehér György, a MMGM főigazgatója elmondta: immár hagyomány, hogy a Magyarország Legjobb Pálinkája címet elnyert párlatokat a múzeum erre a célra fenntartott vitrinjébe helyezik el az eredményhirdetés után. A pálinkák világával az MMGM látogatói a Színek, ízek illatok című időszaki kiállításon is megismerkedhetnek.

V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár "vadízű, fanyar, csupa illat birspárlatként" jellemezte a Brill győztes termékét, majd Dlusztus Imre és Soós Kálmán A jó magyar pálinka című albumát mutatta be. Elmondása szerint a Mihazánk Könyvkiadó gondozásában megjelent 260 oldalas kötet komoly tisztelettel, a teljességre való törekvéssel, tudományos és kulturális igényességgel tekinti át a pálinka világát.

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a díjátadó után megtartott köszöntőjében hangsúlyozta: a pálinka a magyar gasztronómia fontos terméke, amely az elmúlt években komoly minőségi javuláson ment át a hazai pálinkamanufaktúráknak köszönhetően.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Mi lehet az olasz párlatok népszerűségének titka? (x)
  Díjazták az év legjobb pálinkaházait
  A Sáppusztai Pálinkafőzde málnapálinkája a nyertes
  Exkluzív pálinkákat vezet be a piacra a Várda-Drink
  Birsből készül az Év pálinkája
  Pálinkakülönlegesség debütált
  Megvan az év pálinkája
  The Famous Grouse: nem csak pálinka
  Terjeszkedik a Rézangyal
  Piacra lép az USA-ban az Agárdi Pálinkafőzde
  Betört Oroszországba a Rézangyal pálinka
  Egyedi ötlettel népszerűsítik a pálinkát
  Mit iszunk a pálinkán?

További hírek ebben a kategóriában

Telekom a tehetségek támogatásár...
A FOREO nőnapi kampánya
A Magyar Vöröskereszt & Always k...
Díjaztak a LUKOIL-t