Hírek
22709 hír az adatbázisban
Számos dolog kiderül a dm piacról
Marketinginfo.hu - 2013-11-19 10:09
DM

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség (DIMSZ) hamarosan nyilvánosságra hozza kutatásának eredményeit a globális dm piac nagyságáról és trendjeiről.

A DIMSZ néhány hónappal ezelőtt 12 másik országgal közösen részt vett az IFDMA (International Federation of Direct Marketing Associations) kutatásában, melynek célja az volt, hogy nemzetközi szinten is összehasonlítható eredményeket kapjon a direktkommunikációs piac összetételéről, változásairól, jellemzőiről. A kutatás idén első alkalommal készült el, és a következő nevet kapta: The Marketing Mix 2013: Measuring marketing trends, spend and effectiveness around the globe.

Az eredményeket november 21-én, a DIMSZ elnöke, Vámos-Hegyi Attila mutatja be a Print reloaded nevű konferencián, a Syma csarnokban. A rendezvény másik újdonsága, hogy Csík Tamás, a DRAFTFCB munkatársa, aki néhány héttel ezelőtt részt vett a Chicago-i DMA2013 rendezvénysorozaton, "Online print, offline web és egyéb állatfajták" című előadásában néhány nemzetközi és magyar esettanulmányon keresztül mutatja be, hogyan látják a print és a digitális világ összefonódását.

November 21-én délelőtt a Direkt és Interaktív Marketing Szövetség a Nyomda- és Papíripari Szövetséggel közösen szervezi konferenciáját, melynek célja, hogy a print iparág új irányait mutassa be, legyen szó a 3D nyomtatásról vagy a direct mail újfajta felhasználásáról.

A november 21-i rendezvény előadói között szerepelnek: Vámos-Hegyi Attila (DIMSZ)dr. Tomcsányi Péter (PrimeRate Kft.), Kovácsházy Dénes (Multicom), Ördögh László (Graphasel Kft.), Godány Zsuzsa (Europapier Budapest Kft.) és Csík Tamás (Draftfcb).

A rendezvényre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció és részletes információk a www.fedprint.hu oldalon érhetőek el.




NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  Adatvédelmi nap a DIMSZ és a NAIH szervezésében
  Nőtt a hazai direkt és interaktív marketing piac
  Elindult a hazai ügyfélszolgálati piac felmérése
  Ismét a legszebb hangú ügyfélszolgálatost keresik
  Profit-növelés direkt kommunikációval
  Iparági összefogás a spamek ellen
  Bevetésre indult az Adatvédelmi Kommandó
  Elindult a DM piac felmérése
  "A globális marketing ágazat kezd talpra állni"
  Contact Center piaci insight kutatás a DIMSZ-től
  Turisztika: ügyfél-elégedettség kutatás a DIMSZ-től
  A 4Life Direct csatlakozott a DIMSZ-hez
  Tagozati vezetőt választott a DIMSZ
  QR-kód ajánlás a DIMSZ-től

További hírek ebben a kategóriában

Hogyan használj fehérítőt, hogy ...
Japánban a Coca Cola otthoni tes...
Mit ajándékozzunk férfiaknak?
Az idei nyár színe