Hírek
22434 hír az adatbázisban
Áttörés és optimizmus a Costa Coffee-nál
Marketinginfo.hu - 2013-05-07 11:02
Márkák

A márciussal zárult 2012/13-as üzleti évben a brit kávézólánc értékesítései 22%-kal nőttek, így áttörték az 1 milliárd fontos- mintegy 1,55 milliárd dollláros szintet.

A gyorsan bővülő eszpresszólánc bejelentette, hogy tervei szerint öt éven belül 2 milliárd fontra duplázza meg értékesítéseit, hangsúlyozva, hogy ez a cél, a Starbucks-szal való globális versenyt fogja erősíteni.

A Whitbread csoport kezében lévő lánc a 22%-os teljes növekedés mellett 24%-kal 592 millió fontra növelte franchise hálózatán kívüli üzleteinek forgalmát. A cég hazájában, az Egyesült Királyságban jelentős fölényt szerzett a Starbucks-szal szemben, miután az amerikai lánc reputációja egy adófizetési botrány kapcsán megingott. Kiderült ugyanis, hogy a kávézó-óriás minimális mértékű társasági adót fizetett az elmúlt 14 év során- ezt a sötét foltot pedig már utólagos, "önkéntes" 20 millió font értékű adóbefizetéssel sem tudta lemosni.

A Costa robosztus értékesítései részben a hosszú télnek is köszönhetőek: a hideg, havas idő következtében a fogyasztók több időt töltöttek a meleg, otthonos kávézókban.

A Costa márciusig 320 millió darab kávét és egyéb italt adott el- piaci részesedése 10%-ről 11%-ra nőtt. A cég 2016-ra 1900 egységet és mintegy 2500 Costa Express automatát kíván majd működtetni. Jelenleg hazáján kívül 1600 üzletet működtet globálisan - köztük 500-at Kínában, ahol a csoport vegyesvállalata ádáz versenyt vív a Starbucks-szal.

Costa gyors bővülésének azonban hátulütői is vannak: a cégnek utóbbi években a helyi közösségek aktivistáinak dühével kell szembenéznie, akik szerint a hálózat a kis független kávézók életképességét veszélyezteti- írja a Guardian online kiadása.





NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  A Costa meghódítja a magyar piacot
  Bőrre permetezhető koffein helyettesítheti a kávét
  Tevetejet használ a Costa Coffee
  Douwe Egberts kampány: a gép adagol, ha megérzi az ásítást
  Mennyit kávéznak manapság a fiatalok?
  Mixelt szénsavas italokkal állt elő a Starbucks
  Starbucks: komoly terjeszkedés a tea üzletágban
  Mobilkampány a Starbucks szezonális termékeihez
  Kávégépek a Starbucks-tól
  Kávézóláncot indít a Tesco

További hírek ebben a kategóriában

Terjeszkedik az AutoWallis
A Prologis a legkiválóbb európai...
A szlovák Jaguar Land Rover is k...
A Monti ballonos víz jellegzetes...