A dolgozók feladata, hogy otthonaikban törekedjenek az energiatakarékosságra, tapasztalataikat és ötleteiket pedig az áruházakban is bevezetik- közölte a cég. A legjobban teljesítő áruházat és a leghatékonyabb ötletet bemutató dolgozókat a program során díjazzák is.
A vállalat 2013 augusztusára azt a célt
tűzte ki maga elé, hogy 5%-kal csökkenti energiafelhasználását világszerte a 2011-es átlaghoz képest. Ez összesen 15 millió eurós megtakarítást jelentene az idei évre nézve, melyet 2015-ig 18%-os energia-megtakarítás, vagyis 37 millió eurós megtakarítás követne, amellyel a vállalat tovább erősíti versenyképességét és hírnevét.
A Metro Csoport Energiahatékonyság-mérő rendszerén keresztül folyamatosan megfigyelik minden áruházban az energiafogyasztás alakulását, és minden áruháznak a helyi viszonyoknak megfelelően előírt takarékossági szintet kell teljesítenie.
A magyarországi áruházakban a programnak megfelelően elsődlegesen a villamos energia megtakarításokra helyezik a hangsúlyt, így dolgozóikat is erre ösztönzik, de olyan területeket is érintenek majd, mint a vízfogyasztás, a fűtés és a teljes szén-dioxid-kibocsátás.
A hazai áruházakban is sikerrel működik a "Sok kicsi sokra megy" kampány, melynek célja a környezettudatosságra ösztönzés. Az áruházakban a hűtött árut energiahatékony hústermekben kínálják, az üvegfallal elkülönített termekben az állandó hőmérséklet 0 Celsius fok. Továbbá minden áruházban új automata ajtókat üzemeltek be a hústermek bejáratánál, így tovább csökkentve a fűtésre használt energia mennyiségét. A budaörsi áruházban kísérleti jelleggel a zöldség-gyümölcs részleget fallal vették körül szintén energiatakarékossági célból.
Minden áruházban az új, R 404 A típusú, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő hűtőközeget használnak, amelynek nincs ózonkárosító hatása, s minimális az üvegházhatást fokozó tulajdonsága. A fekvő hűtőládák üveg tolótetővel rendelkeznek, és az összes mélyfagyasztó hűtőre tolótető került, ami 30 százalékos villamosenergia-megtakarításhoz is vezethet. A háztartási gépek megvilágításához már LED-égőket használnak.
A fagyasztást, hűtést igénylő termékek elkülönítése, a modern, energiatakarékos hűtési rendszerek alkalmazása nagymértékben hozzájárul a fűtésre használt energia csökkentéséhez. Az áruházak fűtésére használt energiáját csökkentik az áruházak, illetve az áruátvétel között felszerelt gyorskapuk is.