Tanulmányok, elemzések
1786 anyag az adatbázisban
Bevezető

A családi vállalkozások kétharmada a bevétele és nyeresége növekedését prognosztizálja a következő 12 hónapra, derül ki a Deloitte Private felméréséből. Az ilyen cégek a fejlődésüket főleg belső erőforrásokkal finanszírozzák, a tőzsdei megjelenést csak kevesen fontolgatják, ugyanakkor a lízing vagy hitellehetőségekkel egyre bátrabban élnek.

Alapvetően optimisták a családi vállalkozások vezetői a cég jövőjét illetően, ugyanakkor a nyersanyagok árának változására, a munkaerő kérdés kiéleződésére, illetve az egyes ágazatokat felforgató, új szemléletű versenytársak megjelenésére komoly kockázati tényezőként tekintenek. A Deloitte Private Családi Vállalkozások Központja által végzett felmérés alapján az ilyen típusú cégek kétharmada prognosztizált bevétel és nyereség növekedést a kutatást követő 12 hónapban. A megkérdezetettek 42 százaléka pedig 26 százaléknyi, vagy azt meghaladó bevétel növekedéssel számolt. A helyzetük kedvező megítélésére utal az is, hogy a válaszadók 42 százaléka jelezte, hogy a következö 12 hónapban várhatóan felvásárol egy másik céget. A legtöbben a tranzakció másik szereplőjeként valamely közvetlen, hazai versenytársukat képzelik el.

A családi vállalkozásokra többnyire az jellemző, hogy a növekedésüket igyekeznek belső erőforrásokból finanszírozni. A családi kézben lévő társaságok általában nem lelkesednek a tőzsdére lépés gondolatáért, a kutatás során a válaszolók mindössze 14 százaléka fontolná meg a nyilvános tőzsdei kibocsátást növekedése támogatására. A tőke elidegenítése tehát - akár magánbefektetők részére, akár szabályozott piacokon - nem igazán népszerű megoldás a körükben, mivel a családi vállalkozások törekszenek a tulajdonosi kontroll maximalizálására, amelyet sikerük egyik legfontosabb tényezőjének tartanak. Ugyanakkor nem idegenkednek teljesen a külső tőke használatától, így közel negyede az ilyen társaságoknak úgy gondolja, hogy a következő 12 hónap során lízing, eszközfedezetű kölcsön, vagy hasonló instrumentum formájában igénybe vehet külső forrást.

"A családi vállalkozásoknak egyensúlyt kell fenntartaniuk az üzleti, valamint a családi célok - úgymint a családi értékek megőrzése és a családi vagyon védelme - között. Ezek a társaságok hosszútávú megközelítést alkalmaznak, és ezt a perspektívát sokszor nehéz összeegyeztetni a negyedéves pénzügyi jelentésekben kimutatható rövidtávú, impozánsabb eredmények felmutatásával" - mutatott rá dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private partnere.

A kutatásból kiderült az is, hogy a családi vállalkozások 43 százaléka a gazdasági és pénzügyi bizonytalanság szintjét a korábbi évhez képest magasabbnak érzékeli. Az öt legjelentősebb kockázati tényezőnek a nyersanyagok és az egyéb beszerzési költségek emelkedését, a munkavállalók felvételének és megtartásának képességét, az új piaci kihívók által generált versenyt, a szabályozási követelmények szigorodását és a valutaárfolyamok ingadozását látják.

"A családi vállalkozások sajátos és kritikus jelentőségű kihívása a generációváltás menedzselése. Ez különösen összetett kérdés abban a helyzetben, amikor egy családhoz nem tartozó személyt neveznek ki vezetői pozícióba; kiváltképp, ha tulajdonrész juttatása ezen vezetők számára a családi értékrend miatt nem alternatíva. A stratégiai, pénzügyi és működési kockázatoktól eltekintve ezek a cégek olyan, a családi tulajdonlásból fakadó rizikófaktorokkal is szembesülnek, melyek az örökléstervezés hiányából, házastársak válásából, halálesetből vagy családi konfliktusból adódhatnak" - teszi hozzá dr. Baranyi Gábor, a Deloitte Private igazgatója.

A felmérés során megkérdezett vezetők 48 százaléka úgy véli, hogy családi vállalkozása a következő 2-3 évben jelentős zavaró külső behatásnak lesz kitéve nem hagyományos versenytársak miatt. Az ilyen behatások közül a válaszadók 64 százaléka pozitív (tehát lehetőséget magában rejtő) hatásként értékeli a technológiai fejlesztéseket, míg 40 százalékuk negatív (tehát elsödlegesen kockázatot hordozó) körülményként gondol a szabályozási, vagy makrogazdasági környezet megváltozására.

"A hosszútávú tervezési szemléletük, agilitásuk és eredményes pénzügyi struktúrájuk lehetővé teszi a családi vállalkozások számára, hogy megőrizzék családi kultúrájukat és értékeiket, miközben a gyorsan változó üzleti környezet tekintetében alkalmazkodjanak és fejlesszék vállalkozásukat. A siker érdekében ugyanakkor megfelelő választ kell találniuk olyan kérdésekre, mint a családból származó és azon kívüli üzleti vezetők kezelése, a munkavállalók megtartása, a növekedés finanszírozása, vagy éppen az új technológiák hatása az üzletre és magára a családi szervezetre" - jelezte dr. Kóka Gábor, a Deloitte Private partnere.


Bevezető


NYOMTATÁS       TELJES TANULMÁNY NYOMTATÁSA       KÜLDÉS E-MAILBEN      


Kapcsolódó cikkek:

  Új kihívásokkal szembesülnek a családi vállalkozások
  Egyre megbízhatóbbak a családi vállalkozások
  A családi vállalkozások jövője
  Tízből kilenc KKV optimista és együttműködő
  Optimisták a családi vállalkozások

További tanulmányok

Alig akad telek Budapesten csalá...
Egyenletes nyári bővülés
Technológiai cégek írják át az i...
Nehéz munkaerőt szerezni, de még...