Tanulmányok, elemzések
1723 anyag az adatbázisban
Bevezető

Az áprilisi rossz idő, a Húsvét és a munkanapok alacsony száma nem kedvezett az ingatlanpiacnak, miután a márciusi kiugró forgalmat követően az április szerényebb forgalommal zárult. A 10 575 tranzakció ezzel együtt így is kiemelkedő, tavaly nyár óta az egyik legerősebb, azonban az egy évvel ezelőtti azonos időszaktól 16%-kal elmarad. Az év első négy hónapjában a Duna House becslése szerint 40 175 ingatlan cserélt gazdát. 2016-ban ugyanebben a négy hónapban a forgalom megközelítette a 46 ezret, ami 13%-kal magasabb érték az ideinél.

Továbbra is élénk kereslet mutatkozik az idei évben. A Keresleti Index márciusról 1 százalékpontot javítva 85-re emelkedett. Tavaly ugyanekkor még 91-es értéken állt a mutató, de 2016-ban az év hátralevő részében már 74 volt az átlag, amit az idei év rendre felülmúl.

Áprilisban a paneleket Kelet-Magyarországon 193-, nyugaton 184 ezer Forintos m2 áron vásárolták. Ugyanezért a típusért Pesten 303, Budán 362 ezret adtak. A téglaépítésű lakásért keleten 245 ezer Ft-ot fizettek, nyugaton 223-at négyzetméterenként. A főváros pesti oldalán 438-at, Budán 525-öt, a Belvárosban pedig átlag 663-at adtak ki a vevők. Budán a panelek a magas ár mellett is igen gyorsan elkeltek, átlag 80 nap alatt mindössze, de a Duna másik oldalán is csupán 107 napot töltöttek a piacon.

Országszerte alacsony átlagos alku mutatkozott a családi házaknál. Mindössze 5%-ot tudtak lealkudni a vevők ebből az ingatlantípusból. Vidéken ugyanennyit tudtak a téglalakásokból is lefaragni a vásárlók, de ugyanebből Budapesten is csupán 4-et. A panelek esetén vidéken átlag 4%, a fővárosban pedig 3% volt az alku.

Budapesten meghaladta a 30%-ot azon megvásárolt ingatlanok aránya, amelyek rosszabb minőségűek, illetve felújítandók. Közel ugyanekkora arányban vettek ilyet Pest Megyében is. Egyedül Kelet-Magyarországon volt alacsony, 19% ezek aránya. A nagyon jó minőség tette ki országszerte a forgalom nagy részét, megközelítőleg egyharmadát.

Magasan a XIII. kerület iránt a legnagyobb az érdeklődés a fővárosban vásárolni szándékozók körében. Az összes budapesti vevőjelölt közel 18%-a megjelöli ezt a lokációt lehetséges célpontnak. Nem sokkal marad el a XIV. kerület sem 15%-kal, amelyet majdnem ugyanekkora aránnyal követ a VI. és VII. kerületek. 14% jelölte meg a budai oldalon a XI. kerületet, amellyel a Duna ezen oldalán a legnépszerűbb lett.

Budapesten továbbra is jelentős a befektetők aránya. A vevők 41%-a vallotta magát annak áprilisban és átlag 31,3 milliót költöttek 68 m2 körüli ingatlanokra. Közel minden negyedik vevő elsőlakás vásárló volt, az ő vásárlási átlaguk már kevesebb, 19,3 millió Ft volt, viszont kisebb, 50 m2-es lakásokat vettek. Vidéken 27-27% volt a nagyobba költözők és az elsőlakás vásárlók aránya. A befektetők itt kevesebb, 24%-ot tettek ki a forgalomból, 12,8 milliót költöttek átlagosan. Természetesen a nagyobb lakásra váltók költöttek a legtöbbet, hiszen eleve 112 m2-es ingatlanokat vettek. Ők 19,2 milliós átlagon kerestek új ingatlant maguknak.

A fővárosi eladók harmada nyilatkozta, hogy nagyobb lakásba szeretne költözni. Közel ugyanennyien épp kisebbre vágynak. Minden ötödik budapesti eladó örökségtől vált meg, átlag 24,8 milliós áron. Vidéken is minden harmadik eladó költözne nagyobba, ám míg a budapestiek 24 milliós áron értékesítettek a továbblépés előtt, addig a vidékiek 15,6-on. Az eladók negyede értékesített örökséget, átlag 10,2 milliós áron.

Budapesten idén áprilisban a 60-80 négyzetméter közötti lakások aránya magasan felülmúlta a tavalyi értékeket. Budán emellett nőtt a 80-100 négyzetméter közötti, Pesten pedig a 160 négyzetméter feletti lakások aránya is. Pesten szinte az összes négyzetméterár-kategóriában nőtt az arány az egy évvel ezelőttihez képest, míg Budán leginkább a magasabb kategóriák (550 ezer Ft/m2 felett) aránya ugrott meg. Vidéken ugyan mérsékeltebben, de szintén magasabb áron vásároltak az egy évvel ezelőttihez képest.


Bevezető


NYOMTATÁS       TELJES TANULMÁNY NYOMTATÁSA       KÜLDÉS E-MAILBEN      


Kapcsolódó cikkek:

  Hazai ingatlanpiaci körkép
  Jó befektetés még az ingatlan?
  Túl a csúcson az ingatlanpiaci kilátások
  2017. július ingatlanpiaca
  Csökken a drágulás mértéke az ingatlanpiacon
  2017. első negyedév ingatlanpiaca
  2016. II. félévének ingatlanpiaca
  Ingatlanpiac 2016. Q3
  Budapesten tovább javultak az ingatlanpiaci kilátások
  2016. I. félévének ingatlanpiaca
  2016. I. negyedévének ingatlanpiaca
  Újabb rekordforgalom az ingatlanpiacon
  2016. február ingatlanpiaca

További tanulmányok

A munkanélküliség csökkenése ell...
Románia lesz az új európai gazda...
Hazai ingatlanpiaci körkép
Újabb rekord dőlt a hazai haszná...