Tanulmányok, elemzések
1649 anyag az adatbázisban
Bevezető

 
  • Egy év alatt 2-8 százalékkal csökkent a 15 millió forintért kínált lakások átlagos alapterülete.
  • Budapesten 15-20 millió forintba beleférhet egy 50-60 négyzetméteres panellakás, téglaépítésűből azonban inkább csak egy 35-46 négyzetméteres lakásra elég ez az összeg.
  • Az I. és az V. kerületben szinte már semmit sem lehet kapni 15 millió forint alatt.
  • Több olyan vidéki megyeszékhely van, ahol a 20 millióba egy 65-80 négyzetméteres téglalakás is belefér.
  • A piacon akadnak alkalmi vételek is, mert vannak eladók, akik tudtukon kívül vagy tudatosan alulárazzák ingatlanukat.


A használt lakások piaca továbbra is élénk, az áremelkedés pedig kisebb-nagyobb megingásokkal közel három éve folyamatos. A drágulás azon is tetten érhető, hogy az országos átlagok alapján idén 15 millió forintért Budapesten 43 négyzetméteres lakások voltak elérhetőek a kínálati piacon, míg 2016 elején valamivel nagyobb, 48 négyzetméteres lakásokat kínáltak ennyiért. A vidéki nagyvárosokban viszont csak 1 négyzetméterrel 65-ről 64-re csökkent az átlagos alapterület a 15 milliós árkategóriában - derül ki az az ingatlan.com több mint 3 ezer magánszemély hirdetése alapján készített összeállításából. Az elemzés a magyar háztartások - a KSH által 15,6 millió forintra becsült - átlagos vagyona alapján azt vizsgálta, hogy jelenleg az országos lakáspiacon mekkora lakásokat hirdetnek 15-20 millió forintért.

Mire elég 15-20 millió forint a lakáspiacon?

Budapesten 15 millió forintba egy 50-52 négyzetméteres panellakás fér bele, viszont a téglaépítésűekből csak egy 35-38 négyzetméteres garzont lehet ennyiből megvenni a kínálati piac alapján. Két fővárosi kerületben - az I. és az V. kerületben - egy-egy lakás kivételével semmit sem lehet kapni 15 millió forint alatt. Győrben 15 millióból 53 négyzetméteres panelt vagy egy 48 négyzetméteres téglaépítésű lakást lehet kapni. Debrecenben több mint 60 négyzetméteres panellakásra vagy egy 55 négyzetméteres téglaépítésű lakásra lehet elég ez az összeg.

Az ingatlan.com összesítése szerint 20 millióba a fővárosi átlagok alapján 55-60 négyzetméteres panellakás is belefér, de a téglalakásokból csak 44-46 négyzetméteres lehet reális. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője, a budapesti árakról elmondta, hogy az ingatlanok állapotától függően jelentős különbségek vannak a kerületek között, de a kerületeken belül is. A vidéki nagyvárosok közül Debrecenben, Pécsen, Győrben, Szombathelyen a 20 millióért 65-80 négyzetméteres téglaépítésű lakásokat adnak, Szegeden 80 négyzetméter feletti is van a piacon, Miskolcon pedig ez az összeg egy 90-100 négyzetméternél nagyobb téglaépítésű lakásra is elég lehet.

Alkalmi vételek mindig is lesznek

Balogh László szerint ma 15-20 millióért kedvezőtlenebb elhelyezkedésű és állapotú vagy kisebb alapterületű lakást lehet kapni, mint egy évvel korábban. A szakember szerint azonban mindig vannak kifejezetten kedvező áron elérhető - már-már alkalmi vételnek számító - lakások a piacon. Részben azért, mert a drágulás csak hónapok alatt épül be az emberek tudatába, így vannak, akik alulértékelik ingatlanukat, másfelől mindig vannak eladók, akiknek sürgős az eladás. Ők pedig az ingatlan.com szakembere szerint csak akkor tudnak gyorsan megválni a lakásuktól, ha ezeket az átlagos kínálati árnál 10-20 százalékkal olcsóbban hirdetik meg.




Bevezető


NYOMTATÁS       TELJES TANULMÁNY NYOMTATÁSA       KÜLDÉS E-MAILBEN      


Kapcsolódó cikkek:

  Friss felmérés az országos átlagárakról
  A magyarországi lakáspiac elindult az eddiginél kiegyensúlyozottabb irányba
  Meredek emelkedőn a lakáspiac
  A különbség az új és a használt lakások közt
  Záródik az lakáspiaci árolló
  Külföldiek szerepe a magyar lakáspiacon
  Budapest megveri Riót a lakáspiacon
  Ez várható az új lakások piacán és a lakáshitelezésben
  Fékre léptek az újlakás-árak

További tanulmányok

2009-es szintre csökkent a cégek...
Tizenkilenc éves csúcspontján a ...
Növekvő bevételre számíthatnak a...
Friss felmérés az országos átlag...