Márkatörténet
50 márkatörténet az adatbázisban
Márkatörténet: Fulda
2015-07-29 09:56
A Fulda Németország egyik vezető abroncsmárkája, amely Európa-szerte népszerű.

A Gummi Werke Fulda nevű vállalatot 1900. augusztus 3-án alapították gumitermékek gyártására. A cég kezdetben babakocsikhoz és lóvontatású járművekhez gyártott abroncsokat.

Gépjárművekhez, kerékpárokhoz és motorkerékpárokhoz 1906-ban kezdtek gumiabroncsot gyártani és a cég főleg ezeknek a termelésére állt át.

1907 és 1909 között a Fulda tömör tehergépkocsi- és buszabroncsokat gyártott 10 különböző méretben, és ebben az időben exportált is busztársaságok számára abroncsokat, például Londonba és Milánóba.

1914-ben a Fulda kifejlesztette első, szintetikus gumiból (Buna) készült tömör gumiabroncsát. Ekkor állították át a termelést tömör gumiról elasztikusabb típusúra a haszongépjárműveknél, a céget pedig átlag feletti futásteljesítményű gumijai tették ismertté.

Az 1915-ös év jelzi a modern Fulda tehergépkocsi-abroncsok kezdetét: a Fulda Sembusto tehergépkocsi-abroncsok felnijében rugók vannak, így a párnázottság a sorozatgyártásban is megjelent.

A következő technológiai lépésre 1919-ben került sor, a Fulda "Riesenkissenreifen" (nagy párnaabroncs) megjelenésével. Ez az abroncs olyan szabadalmaztatott technológiával készült, amely megnövelte az abroncs rázkódáscsillapító képességeit, így a tehergépkocsik sokkal nagyobb átlagsebességet tudtak elérni, mint korábban. A Fulda Európa vezető tehergépkocsi-abroncs márkájává vált. Licenc alapján más abroncsgyártók is alkalmazni kezdték ezt a technológiát.

További fejlesztés következett, és 1925-ben a Fulda Parabel lett a világ első "állandó nyomású" tehergépkocsi-abroncsa, vagyis olyan, teljesen gumiból készült abroncs, amelynek belsejében légkamra található.

1929-ben került piacra a Fulda Elastic tehergépkocsi-abroncs, amely a társaság első felfújható gumiabroncsa volt. Rövid időn belül a Fulda már kizárólag légabroncsokat gyártott, a haszongépjárművek abroncsai pedig az elkövetkező évtizedek során mindvégig a Fulda termékkínálatának fontos részét képezték.

Ahogy a piac fejlődött, 1927 és 1932 között, a társaság egyre inkább átállt a tömör abroncsokról a légabroncsok gyártására, és szoros kapcsolatot alakított ki Frank Seiberlinggel, a Goodyear társalapítójával.

1938-ban nőtt a tehergépkocsi-abroncsok gyártása, a Fulda pedig a jó minőségű, nagy teherbírású abroncsok elismert gyártójává vált.

A Fulda elismertségét jól mutatja, hogy 1954-ben gördült le az ötvenezredik Mercedes Benz tehergépkocsi a Fulda abroncsok gyártósoráról.

A Fulda alapkövét jelentő innováció továbbra is fontos szerepet játszott 1961-ben, amikor megkezdték a szövetbetétes tömlővel rendelkező abroncsok gyártását személy- és tehergépkocsik számára. A következő évben a Fulda a Goodyear család tagjává vált.

1967-ben bevezették a Fuldasteel márkájú acélöves abroncsokat tehergépkocsikhoz és buszokhoz, 1973-ban pedig megkezdődött az acélradiál abroncsok gyártása tehergépkocsikhoz.

1993-ben fontos mérföldkő következett, amely kihangsúlyozta a Fulda termékek által biztosított kiváló minőséget: a Fulda lett az Európai kontinens első olyan Goodyear üzeme, amely gyártásban és összeszerelésben DIN ISO 9002 minőségtanúsítványt kapott.

Ma a Fulda a Goodyear család egyik kulcsfontosságú tagja, és továbbra is fontos márkanév a Goodyear kínálatában. A Fulda innovációs hagyománya a 2010-es években is folytatódott, kiemelve 115 éves, az abroncsfejlesztés élvonalában különösen a haszongépjármű-abroncsok területén szerzett tapasztalatai értékét.


NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      

További márkatörténetek

a Márkatörténet: AAA AUTO
2017-01-30 14:42
m Márkatörténet: Mapei
2017-01-26 14:06
CD Márkatörténet: CD
2016-12-02 12:32
Márkatörténet: Hörmann
Márkatörténet: Rézangyal
Márkatörténet: Henkel
Márkatörténet: Cardo




Marketing Manager
Amiben segíteni tudsz nekünk:- Külföldi piacralépés marketingstratégiá...