Hírek
20535 hír az adatbázisban
150 millió terméket kézbesített a Tesco 5 év alatt
Marketinginfo.hu - 2018-06-28 10:41
Kereskedelem

5. születésnapját ünnepli a Tesco Online Bevásárlás szolgáltatása. Az áruházlánc az elmúlt években 20 millió rendelést kézbesített, összesen több mint 500 ezer címre.

A házhozszállítás 2013-ban indult el Budapesten, azóta pedig már 103 településen érhető el.

A kézbesítők az 5 év alatt mintegy 10 millió kilométert tettek meg autóikkal, mely során több mint 150 millió terméket szállítottak házhoz. Ez azt jelenti, hogy naponta átlagosan 1650 rendelést teljesít az áruházlánc, amely nagyságrendileg 100 tonna terméknek felel meg - ám a legforgalmasabb időszakokban, karácsonykor és húsvétkor még ez is jelentősen megnövekszik. A kosarak tartalma alapján a legtöbb kiszállított termék a víz és pékáru kategóriából került ki, az 5 év legnépszerűbb terméke pedig az ásványvíz, a tej, a kristálycukor, a lédig banán és a kígyóuborka volt. Érdekesség, hogy a legkisebb rendelés csupán 5 darab Túró Rudiból állt, míg a legnagyobb értéke körülbelül 400 ezer forint volt.

A szolgáltatás 2013-ban indult Budapesten, majd Szegeden, 2015-ben Győrben, 2016-ban Székesfehérváron, majd 2017-ben Veszprémben is bevezették a szolgáltatást. Az idei nyári szezonban Siófokon is elérhető a házhozszállítás, így a vásárlók összesen már több mint 103 településen intézhetik online a bevásárlást. A Tesco a növekvő vásárlói igényeknek megfelelően alakította kézbesítési rendszerét is: 2013-ban még csupán 15, mostanra már közel 110 autóval teljesíti a megrendeléseket.

Az online házhozszállítás statisztikája szerint nemek szempontjából 85 százalékban nők veszik igénybe a szolgáltatást, korosztályt tekintve a 24 és 45 év közöttiek aránya a legmagasabb. Rendeléskor a felhasználók több mint 60 százaléka a Tesco hűségkártyáját, a ClubCardot is használja. A Tesco Online Bevásárlásban elérhető több mint 18 ezer termékből jellemzően webshopon keresztül válogatnak a vásárlók, az okostelefonokra letölthető applikációt 10-12 százalék használja.



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  A Tesco is kivonta üzleteiből a Greenyard fagyasztott zöldségeit
  Magyar gyümölcs és zöldség a Tescóban
  Elindult a MoneyGram és a Tesco Készpénz Átutalási Szolgáltatása
  A vásárlókért újított a Tesco Budaörsön és Csepelen
  A Tesco ismét támogatja az adománygyűjtő kampányát
  Szakképzéssel válaszol a Tesco a munkaerőpiaci kihívásokra
  Jól teljesített a Tesco
  Szolnoki Tesco szupermarket lett az Év Boltja
  Kétmilliárd forintos beruházással újított fel áruházakat a Tesco
  Változatlanul a Tesco áll a magyarországi kereskedelmi toplista élén

További hírek ebben a kategóriában

Az Aldi 13 féle fagyasztott zöld...
Tovább bővül a SuperShop program
A Tesco is kivonta üzleteiből a ...
Magyar gyümölcs és zöldség a Tes...