Hírek
20535 hír az adatbázisban
Optimizmus és digitális szemléletmód a jellemző
Marketinginfo.hu - 2018-02-21 11:55
Kutatás

A Deloitte 9. alkalommal megjelent közép-európai CFO felmérése a régió 12 országában közel 600 pénzügyi vezető megkérdezésével készült.

A Deloitte felmérése alapján a közép-európai pénzügyi igazgatók magabiztosabbak cégük gazdasági kilátásait illetően, mint az elmúlt három évben bármikor. Ennek a pozitivizmusnak a legfőbb oka a 2018-ra várt egészséges GDP növekedés: átlagosan 2,4 százalékos emelkedést prognosztizálnak, ami 0,5 százalékkal több, mint a 2017-re várt arány.

Az általánosan bizakodó légkör ellenére több országban a gazdasági és pénzügyi bizonytalanság még mindig komoly tényező a közeljövő megítélésében. Éppen ezért a válaszadók jelentős többsége, közel 70 százaléka, továbbra sem kíván nagyobb kockázatot vállalni.

A vállalatok felmérésben vizsgált bizalmi indexe enyhe emelkedést mutat az egy évvel ezelőttihez képest. Ez arra utal, hogy a CFO-k hisznek vállalatuk jó kilátásaiban, és az emelkedő árbevételben az elkövetkező év során.

Földvári Roland, a Deloitte CFO Program vezetője elmondta: "A felmérésből egyértelműen látszik, hogy Magyarországon a pénzügyi vezetők 2018-ra és az azt követő időszakra optimizmussal tekintenek - noha ezt a bizakodásra okot adó légkört némileg árnyalják olyan kihívások, mint a képzett munkaerő bevonzása és az általános üzleti költségek növekedése. Mindazonáltal, mintegy 10 évvel a globális válság kitörése után egyértelműen jóval bizakodóbb és optimista a pénzügyi igazgatók hangulata."

A robotikus folyamatautomatizálás egyre nagyobb teret nyer

A vállalati digitalizáció elterjedésének korában a CFO-k gyorsan felismerték, hogy a folyamatautomatizálás elkerülhetetlen, különösen a pénzügyi területen. Felmérésünk alapján azonban azt mondhatjuk, hogy a pénzügyi vezetők csupán 7 százaléka gondolja úgy, a pénzügyi funkció teljes mértékben felkészült a cég egyre növekvő digitalizációs igényére. Ez az arány nem meglepő módon leginkább a termelő, valamint a technológia, média és telekommunikációs (TMT) iparágakban magas.

Abban a tekintetben azonban különböző állásponton vannak a CFO-k, hogy milyen mértékű költségmegtakarítást várhatnak a folyamatautomatizálástól. Míg a válaszadók harmada szerint a megtakarítás legfeljebb 10 százalék lesz, közel hasonló arányban vannak azok a vezetők, akik akár 10-40 százalékos költségcsökkenést is elérhetőnek tartanak.

Földvári Roland hozzátette: "A CFO-k meghatározó szereplői és aktív résztvevői a vállalati digitális stratégia kialakításának. Leginkább saját funkcionális területükön aktívak ebben a tekintetben, de egyértelműen fő fókuszterületként kezelik a digitalizációt. Digitális stratégiájuk fő elemeként a digitális üzleti folyamatok irányítását, a Big Data, azaz adatalapú működési modellek, alapján új adatelemzési megoldások kidolgozását és a pénzügyi funkció digitalizálását jelölték meg legtöbben."



NYOMTATÁS       FÓRUM       KÜLDÉS E-MAILBEN      
Kapcsolódó cikkek:

  A gyorsan változó adózási környezet kihívást jelent a nagyvállalatok számára
  Optimisták maradtak a topvezetők
  Nőtt a magyar cégvezetők optimizmusa
  Csökken a vezérigazgatói optimizmus
  Növekvő geopolitikai bizonytalanság, csökkenő vezérigazgatói optimizmus
  Idei csúcson a fogyasztói bizalom
  Kiugró optimizmus a kkv-knál
  Növekvő tudatosság és óvatos optimizmus – ez jellemzi a hazai kisvállalkozásokat
  Tovább nőtt a befektetői optimizmus, javultak a gazdasági várakozások

További hírek ebben a kategóriában

A hazai webáruházak több mint ké...
A külföldiek már így költenek Ma...
Évi másfél milliárd forint szőrt...
K+F régiós körkép